Megvették a lopott kocsit, és már vitték is bontani

Három férfival szemben fejezték be az eljárás vizsgálati szakaszát a szécsényi nyomozók.
Vágólapra másolva!
Lopás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy 24 éves és egy 20 éves férfi ellen, illetve csalás gyanúja miatt egy 35 éves férfi ellen.
Vágólapra másolva!

A 35 éves férfi 2018 júniusában a sértett Etesen parkoló autóját eladta a másik két férfinak.

Forrás: Police.hu

A 24 éves férfi és társa ezután a kocsit az egyik salgótarjáni színesfémátvevő telepre vitte, és ahol azonnal nekiálltak az autó szétbontásának. Ekkor érték tetten őket a rendőrök.

Forrás: Police.hu

A rendőrök vádemelési javaslattal zárták a nyomozást.