Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

KÖVES Máté Slomó
Budapest, 2019. szeptember 22. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a közösség két új tóratekercsének avatási ünnepségén a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékműnél 2019. szeptember 22-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén. Fónagy János államtitkár is részt vett az ünnepségen, ahol úgy fogalmazott, hogy számára személyesen is jelentős a Duna-parti emlékmű, mert pótolja az emlékeket.
Vágólapra másolva!

Köves Slomó rabbi, az eseménynek otthont adó Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél azt mondta, hogy

Hozzátett, hogy tudomása szerint soha, de a holokauszt óta biztosan nem volt még Budapesten olyan esemény, amelynek keretében egy nap két tóratekercset is ünnepélyesen befejeztek és két új közösségi központot is átadtak.

- fogalmazott Köves Slomó.

A rabbi beszédében emlékeztetett, hogy a természet rendje szerint a víz, a folyó mindig az életet szimbolizálja. Hetvenöt évvel ezelőtt azonban, 1944-ben, az ember eltévedésének és bűneinek okán a világ elromlott, már nem volt többé tökéletes, és a víz, a Duna sem a tökéletességet, az életet szimbolizálta, hanem a halált.

- mondta a rabbi. Hozzátette, hogy a magyar zsidó közösség végre szabadon, büszke és emelt fővel élheti meg saját identitását, tanulhatja és ismerheti meg saját hagyományait, és ezt az örömet a többségi társadalom tagjaival is meg tudja osztani.

Köves Slomó szerint

Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet.

Hozzáfűzte, hogy habár fizikai atrocitások nincsenek - és ebben lassan egyedülálló Magyarország -, a szívekben és a fejekben még mindig ki kell nyitnunk a kapukat és ablakokat. Meg kell ismertetni a saját hagyományainkat és egymás hagyományait, szokásait - emelte ki.

- zárta gondolatait a rabbi.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a közösség két új tóratekercsének avatási ünnepségén a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékműnél 2019. szeptember 22-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár köszöntőbeszédében elmondta,

számára személyesen is jelentős a Duna-parti emlékmű, mert pótolja az emlékeket.

Felidézte, hogy az alkotóknak, Can Togay filmrendezőnek és Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművésznek az volt a céljuk, hogy az ott maradt cipőkkel megidézzék a múltat, hogy szülővárosuk rejtett emlékezetéből, tudatalattijából felszínre hozzák mindazt, ami történt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyik budapesti látogatásakor mondott beszédéből idézve Fónagy János elmondta, hogy

a zsidó nép olyan mint egy különleges fa, nagyon mély gyökerei vannak, de az ég, a jövő felé törnek az ágai.

Ennek a jövőnek az irányába növekednek már évezredek óta azok az erős és élettel teli hajtások, amelyekből a magyar nemzet részeként Európa második legnagyobb zsidó közössége fejlődött ki - fogalmazott az államtitkár. Rámutatott, hogy

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija (j), Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár (j3) és Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi vezetője (j4) az EMIH két új tóratekercsének avatási ünnepségén a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékműnél. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az Izraeli Rabbinátus és egész Izrael állam képviseletében megjelent Eliezer Simcha Weiss főrabbi arról beszélt, hogy bár az embereket meg lehet ölni, az ideológiát, a szellemiséget nem, az tovább él.

Méltatta beszédében a magyar-izraeli szoros kapcsolatokat és barátságot, a két nemzet egymás iránti tiszteletét.

A vasárnapi eseménysorozat a közösség szentendrei és lipótvárosi imahelyeinek átadásával folytatódik, amelyet avatóünnepségek és a zsinagógák új tóratekercseinek elhelyezése kísér.