Elképesztő félreértés miatt lőtte le saját 18 éves lányát

Vágólapra másolva!
Szerencsém volt, hogy még életben lehetek. Nem megy ki a fejemből, hogy most halott is lehetnék – írta közösségi oldalán az amerikai Hannah Jones, aki csak a barátjának mondta el, hogy korábban érkezik haza a kollégiumból, mivel meg akarja lepni az édesanyját. Így esett, hogy péntek este az izgatott tini úgy ment haza, mintha betörő lenne.
Vágólapra másolva!

Az anyuka már a hálószobájában volt, amikor lentről, a konyha és az előtér felől zajt hallott. Amikor az illető belépett, azonnal lőtt.

Mint később kiderült, a saját 18 éves lányát lőtte meg, a jobb karján találta el.

A 18 éves lány olyan súlyosan roncsolta a könyökét, hogy azonnali helyreállító műtétre volt szüksége.

Nyolc csavarral és három lemezzel tették helyre – írja a Blikk a a 21 News riportja alapján.