A rendőrök fékeztek meg egy részeg örjöngőt a békéscsabai kórházban

Vágólapra másolva!
Tavaly szeptemberében a békéscsabai kórházba embereket sértegetett és fenyegetőzött egy 38 éves helyi részeg férfi. Zaklatás, becsületsértés és garázdaság miatt vádat emeltek ellene.
Vágólapra másolva!

A férfit szeptember 1-jén a késő délután vitték a mentősök kórházba, mert annyira berúgott, hogy még járni sem tudott, teljesen magatehetetlenné vált.

A férfi 22 óra körül agresszív lett. Őrjöngeni kezdett, ezért a kórház rendőri segítséget kért.

A rendőrök megfékezték a részeget.

Aztán éjfél előtt újra dühöngeni kezdett. Akkor már megfenyegette az ápolónőt, hogy felgyújtja a kocsiját, és sértegette is nőt.

A férfit végül nyugtató injekcióval tudták lecsendesíteni.

Egy hónnap ezután, egészen pontosan október 19-én délután egy békéscsabai italdiszkontban kiabált a férfi. Az anyját szidta az egyik vevőnek, aki rászólt amiatt, hogy hangosan káromkodott, miután nem találta meg a pénzét a táskájában.

Erre a vevő kis erővel tarkón vágta a férfit, mire az visszaütött, majd a másik férfi után ment és kétszer belerúgott az autójába.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatással, becsületsértéssel és garázdasággal vádolja. Ha beismerő vallomást tesz, az ügyészek megelégednek a közmunkával. Ha viszont tagadja a tettét, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kérnének rá.