Tizenöt kilométeres a torlódás a konvoj baleset miatt az M7-esen

M7, konvoj, baleset, konvojbaleset, Honvédelmi Minisztérium
Vágólapra másolva!
Tizenöt kilométeres dugó alakult ki hétfő délutánra az M7-es autópályán, Székesfehérvárnál, a Balaton felé vezető oldalon, ahol több honvédségi jármű ütközött - mondta Szemerei Péter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

Friss: Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-esen.

A rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat, de a közel 15 km-es torlódás csak lassan szűnt meg, csak késő ese állt helyre a forgalom - írja az Útinform.

Mint ahogy azt az Origó is megírta, a Honvédelmi Minisztérium korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett balesetet, amelyben többen megsérültek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

A tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra tartott Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Az ütközésben civil jármű nem sérült meg,

a baleset okait a rendőrség vizsgálja.

Friss:

A baleset egy ember meghalt és öten megsérültek.

Benkő Tibor a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.

A balesetben a meghalt katonán kívül öten sérültek meg.

Benkő Tibor elmondta, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el a baleset körülményeinek tisztázására, a balesetet a rendőrség vizsgálja.