A gazdaság erősödését mutatja, hogy a kistelepülések fontos fejlesztéseire is jut a forrásokból

Rétvári Bence
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön azt mondta, a magyar gazdaság erősödését mutatja, hogy a kistelepülések fontos fejlesztéseire is jut a forrásokból, Vácdukára az elmúlt két évben 215 millió forint kormányzati támogatás érkezett.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a vácdukai Sportpark, valamint a focipálya-kivilágítás, továbbá a gyalogátkelőhely és járdaszakasz hármas átadási ünnepségén azt mondta,

egy ország erősödését az is mutatja, ha hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre a kisebb településein is a helyi közösségnek fontos fejlesztéseket tud átadni.

Az elmúlt két évben Vácdukára érkezett kormányzati támogatásból 80 millió forintot az általános iskola, az egészségház és a polgármesteri hivatal külső megújítására fordítottak, 11,5 millió forintot járdafejlesztésre, 48 millió forintot a belterületi utak fejlesztésére, 50 millió forintot a minibölcsőde létrehozására, majd bővítésére.

– mondta Rétvári Bence.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A sportpark és a focipályavilágítás fejlesztéséről szólva az államtitkár elmondta, hogy a beruházást az önkormányzat, a Dunakanyar Utánpótlás Klub és a Focisuli Közhasznú Alapítvány együttműködésében sikerült megvalósítani. Az önkormányzat az önrészt adta, a többi forrást pedig a tao-pénzekből tudta a két sportszervezet lehívni.