Három gyerek kapta meg a meggyilkolt kunmadarasi csecsemő szerveit

Vágólapra másolva!
Bár találkozhattak volna a megmentett gyerekek szüleivel, a 10 hónaposan agyonvert kislány nagyszülei lemondtak erről a lehetőségől - írta meg a Blikk. A gyereket augusztus elején verték meg, a gyanú szerint fiatal édesanyja tette. Még sikerült kórházba vinni, de négy nappal a támadás után a csecsemő belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Egyetlen kérése volt a nagyszülőknek, hogy

imádkozzanak a halott kislányért a megmentett gyerekek szülei,

A gyanú szernt szerint Hanna 21 éves anyja támadt rá augusztus 4-én kunmadarasi családi házukban

ő verte agyon 10 hónapos kislányát.

annyira, hogy az 4 nappal később, a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A nőt először tanúként, később már gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. Ahogy tegnap írtuk, Paula szülei ártatlannak tartják a nőt. Úgy gondolják, hogy

új élettársának lehetett köze unokájuk meggyilkolásához,

mivel Paula is félt tőle. Azt mondták, csak azért nem szakított vele, mert szerelemes.

A nőnek szombaton rendelte el a bíróság a letartóztatását.