Magyar rendőri kontingens utazott a Balkánra a határok megvédése miatt

Vágólapra másolva!
Újabb magyar rendőri kontingens indult Szerbiába és Észak-Macedóniába, ahol a határok őrzésében segítenek majd - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közleményben az áll,

A Szerbiába induló 36. és az Észak-Macedóniába induló 41. magyar kontingens rendőrei elsősorban járőrszolgálatot látnak el, közreműködnek az embercsempészek, illetve a migránsok előállításában - tették hozzá.

A magyar rendőrök nemcsak a határ közvetlen közelében teljesítenek szolgálatot, hanem az országok belsejében lévő utakon is.

A két kontingens terepjárókkal, éjjellátó készülékekkel, kézi és mobil hőkamerákkal van felszerelve; feladataikat, intézkedési jogosultságukat a fogadó ország rendvédelmi szervének irányítása, felügyelete mellett gyakorolják - olvasható a közleményben.