Alvó betegtől lopott egy férfi a tatabányai kórházban a nemzeti ünnep éjszakáján

Vágólapra másolva!
Kifosztás miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 37 éves tatabányai férfi ellen, mert ellopta egy ágyon fekvő és alvó beteg mobiltelefonját a helyi kórházban. Még az épületben elkapták, volt magyarázkodás.
Vágólapra másolva!

I. Lajos a nemzeti ünnep, augusztus 20-ának éjszakáján járt a tatabányai kórházban,

ahol egy alvó betegtől ellopta a mobiltelefonját.

A férfira a kórház dolgozói figyeltek fel, amikor már éppen menni készült az egyik fekvőbeteg osztályról.

Azonnal hívták a biztonsági szolgálatot, akik feltartóztatták a férfit. Kérdésükre I. Lajos bevallotta, hogy van nála egy telefon, ami nem az övé. A járőrök a férfit a rendőrkapitányságra vitték, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A tolvaj azt mondta, részeg és tévedésből emelte el a készüléket, sőt amikor elfogták, már éppen vissza akarta adni a tulajdonosának.

A férfit őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezik, hogy gyorsított eljárásban állítsák a bíróság elé. A telefont már visszakapta a jogos tulajdonosa.