Részegen lopott autót egy nyírteleki férfi

Vágólapra másolva!
A 28 éves férfi Debrecenben hajtott az autóval, amikor a rendőrök megállították. Igazoltatás közben kiderült hogy részeg, majd később az is, hogy az autó nem az övé.
Vágólapra másolva!

A férfi április 6-án hajtott a debreceni Piac utcában, amikor a rendőrök igazoltatták. Kiderült hogy részeg, ezért bevitték a kapitányságra.

Ezek után kiderült az is, hogy az autó sem az övé, ellopta.

A férfi a kihallgatása közben beismerő vallomást tett.

A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait elküldte az ügyészségre.