Elképesztő módon viselkedett egy csaló egy székesfehérvári szállodában

Vágólapra másolva!
Egy drégelypalánki férfi szállt meg egy székesfehérvári szállodában. Magának és három kollégájának kért ellátást, de a nekik rendelt ételeket is ő ette meg. Ezek után fizetés nélkül távozott, sőt, még a kasszát is kirabolta.
Vágólapra másolva!

Az 50 éves férfi idén április elején vette ki a szálloda egyik lakosztályát.

Később jelezte, hogy még kellene neki pár szoba, mivel jönni fog három kollégája.

A szálloda alkalmazottját még aznap este újra felkereste, hogy amíg a recepciós mással volt elfoglalva megérkeztek a kollégái, és mivel fáradtak voltak, le is feküdtek aludni.

Másnap reggel azt mondta, a kollégái már korán reggel elmentek dolgozni, majd amikor délután visszaért a szállodába azt kérte,

hadd egye meg az elmarad reggelit és az aznapi vacsorát, kollégáinak pedig maga vitte fel az ételt.

Ez ment még pár napig, a férfi kollégáit senki sem látta.

Az egyik reggel a recepciós észrevette, hogy

a kasszából hiányzik több mint félmillió forintnyi euró és nagyjából 75 ezer forint.

Azonnal hívta a rendőröket, akiknek az első dolguk az volt, hogy megnézték a biztonsági kamera felvételeit, Kiderült, hogy a férfi vette el a pénzt.

Ahogy az is, hogy nem voltak kollégái a hotelben, a számukra kiadott szobák üresek voltak. A nekik kért ételt is a férfi ette meg.

Körözés alapján pár héttel később elfogták a szállodai csalót, akit később a debreceni bíróság lopás és csalás miatt letartóztatott. A rendőrség lezárta a nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az ügyészségnek.