Ahogy arról a barátai, szomszédai is beszéltek már, a férfi korábban megfenyegette a fiatal nőt, aki rettegett tőle, ezért halála előtt
több óvintézkedést tett labilis idegzetű volt barátjával szemben.
Azt, hogy nincs minden rendben Dániellel, az áldozat családja is észrevette.
Mindig tudtuk, hogy nem Katához való. Furcsa férfi volt nárcisztikus vonásokkal, fenntartásaink voltak vele kapcsolatban
- mondta a Borsnak a nő nevelőapja, aki zavart lelkű férfiként beszélt Dánielről.
Azt is elárulta, hogy ők tudtak a szakításról. Három héttel ezelőtt beszélt nekik róla és azt is hozzátette, hogy Kata lecserélte a zárakat, hogy Dániel ne jusson be.
Azt csak most tudtuk meg, hogy azért, mert a férfi több fenyegető üzenetet is küldött neki
- tette hozzá a férfi.
Az, hogy végül Dániel bent lehetett Katánál, a fiatal nő természetével magyarázta, úgy képzeli, megkönyörülhetett a szakítás miatt összetört fiún.
Egy érzékeny, kedves művészlélek volt, divatszakot végzett, és tetoválóművésznek készült.
Mindig csinos volt, de sosem kihívó, képtelen lett volna arra, hogy bárkinek is ártson vagy fájdalmat okozzon
- magyarázta.
A gyilkossággal gyanúsított férfi barátai elárulták, hogy
az iskolában többször verekedett és azt is, hogy otthon is verték Cs. Dánielt gyerekkorában.
Ha börtönbe kerül, attól tartunk, nem fogja bírni, végezni fog magával - mondták a lapnak a barátok.
A férfi egészen Németországig menekült a gyilkosság után, de a nemzetközi elfogatóparancs kiadása után csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják el a kiképzett, szakmailag erősnek tartott német rendőrök.
Ahogy az Origo is megírta, egy frankfurti plázában kattant a kezén a bilincs. Most egy német börtönben ül, de hamarosan újra itthon lesz.
Egy tárgyaláson kell arról nyilatkoznia, hogy hozzájárul-e a gyorsított kiadatásához.
Ebben az esetben már tíz napon belül Magyarországra szállítják,
ellenkező esetben hónapokig is eltarthat. A német hatóságok nyomozást nem végeznek, itthon fogják először kihallgatni – magyarázta a Borsnak dr. Bátki Pál ügyvéd.
A 22 éves Katalint kedden hajnalban ölték meg egy X. kerületi, Kolozsvári utcai lakásban. A kolléganője talált rá, miután nem ment be dolgozni, eközben Dániel már messze járt, mert elszaladt, miután elvágta szerelme torkát.