Adománygyűjtéssel köszönték meg a tátrai hegyimentők munkáját

Tátra, Lengyelország, vihar
A general view of clouds over the Giewont pick and sourrandings seen from Gubalowka, in Zakopane. On Friday, August 23, 2019, in Zakopane, Lesser Poland Voivodeship, Poland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Minden várakozást felülmúlt az az adománygyűjtés, amelyet a tátrai hegyi mentőszolgálat számára indítottak Lengyelországban köszönetként a négy halálos áldozatot követelő múlt heti vihar idején végzett munkájukért.
Vágólapra másolva!

Öt nap alatt 117 ezer zloty, azaz átszámolva 7,8 millió forint gyűlt össze

a főként önkéntességre alapuló TOPR hegyi mentőszolgálat javára.

A mintegy 300 fős szolgálatnak csak 37 tagja állami alkalmazott, 250-en önkéntesként végzik munkájukat. Feladatuk, hogy sérült síelőket hozzanak le a hegyekből, bajba jutott hegymászókat mentsenek.

Illusztráció Forrás: NurPhoto/Artur Widak/NurPhoto/Artur Widak

A mentőszolgálatnak szűkösek az anyagi forrásai, 2019 első felében hétmillió zloty állami támogatást kapott, amelynek felét helikoptervásárlásra költötték.

- mondta a közelmúltban Jan Krzysztof, a szolgálat vezetője egy minapi interjúban.

Az adománygyűjtést elindító Maja Sindalska hangsúlyozta: az volt a célja, hogy segítsen a pénzügyi nehézségeken, és

megköszönje a szolgálat tagjainak hősiességét, áldozatos munkáját, erejét és erőfeszítését.

Azt remélte, hogy mintegy ötezer zloty fog összegyűlni.

Mint ahogy azt az Origo is megírta augusztus 22-én egy hirtelen kitört viharban

négyen meghaltak és mintegy 150-en megsérültek, többen villámcsapásoktól a lengyel Tátrában,

a mentőakciókba helikoptereket, tűzoltókat, rendőröket vetettek be, riadóztatták a mentőszolgálatokat más lengyelországi vajdaságokból is.