A Nivegy-völgy, ahogyan még soha nem láttuk

Lovasfogattal a Nivegy-völgyben.
Vágólapra másolva!
Nagyvázsony, Zánka és a Káli-medence között húzódik a Nivegy-völgy. Öt falu – Óbudavár, Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa és Balatoncsicsó – található ezen a vidéken. Autóval néhányszor már megcsodáltuk a falvakat a betonúton kanyarogva. Most viszont olyan élményben volt részünk, amiben még soha: lovaskocsin jártuk végig a völgyet, erdőkön, legelőkön, mezőkön át Nagyvázsonytól Zánkáig. A lélegzetelállító tájat nem piszkolta be az autók zaja, olyan történeteket ismertünk meg, amelyekről nem is tudtunk, döcögtünk nehezebb földutakon, vágtattunk mezőkön, ügettünk kukoricások mellett, felfedeztünk ismeretlen erdei utakat. Autóval ez a távolság 15-20 perc. Fogatos kocsival, úttalan utakon két óra. Az időt egyáltalán nem érzékeltük, pillanatoknak tűnt, mire Zánkára értünk. Útközben úgy csodálhattuk meg a tájat, ahogyan azt autóból nem lehet, láttunk vadállatokat, ezer pillangó között ügettünk, vízfolyásokon húzta át a kocsit Rigó és Hajnal, a két igásló. Amikor Zánkára érkeztünk, Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere azt mondta: „volt időnk megérkezni." Ő találta ki és valósította meg néhány éve az Igásló Központot. Az volt a célja, hogy bemutassa Nagyvázsony és a környék értékeit, és azt, hogy nagyapáink, dédapáink hogyan dolgoztak és közlekedtek az igáslovakkal.
Vágólapra másolva!

Rigó, Hajnal, Vándor és Remény

A lovak egykedvűen várakoznak az Igásló Központban. Szinte meg sem moccannak, pedig már fél órája figyelem az állatokat. Semmi türelmetlenkedés, hangjukat sem lehet hallani.

Türelmesen várakoznak a lovak a nagyvázsonyi Igásló Központban fotó: Talán Csaba


– mondja Fábry Szabolcs.

„A természetük és a tulajdonságaik miatt nagyon jó igáslovak. Nyugodtak, békések, extrém körülmények között is tudnak dolgozni. Ha kell, hosszú ideig várnak türelemmel, tűrik a nagyobb forgalmat is. Gyorsaságot viszont nem lehet tőlük várni – nem sportlovak. Már gyerekkoromban is ezek a robusztusabb, kemény lovak tetszettek, mindig megcsodáltam, hogy milyen fegyelemmel viszik a nehéz terheket."

Felszállunk a kocsira, és elindulunk. Még két fogat követ minket - egy nagyobb turistacsoportért megyünk a zánkai vasútállomásra. Mögöttünk Vándor és Remény húzza a kocsit. Fábry Szabolcs kicsit megrántja a gyeplőt. "Rigó, Hajnal, indulás. Lépés" – mondja, a két ló pedig lassan elindul. Éppen csak átmegyünk a betonúton, és földúton folytatjuk az utunkat. Ballagnak a lovak, hőség van, nem is lehet hajtani őket.

Lovasfogattal a Nivegy-völgyben. fotó: Talán Csaba

„Először szamarat vettem – a mai napig ő vigyáz a birkákra. Aztán részben Hock Ferenctől, a lovas egyesület vezetőjétől tanultam sokat, részben pedig Erdélyben. A családommal évek óta járunk Erdélybe egy-két hétre. Az ott élők mutatták meg, hogyan kell a lovakkal bánni, tőlük tanultam a fogatozást, rendszeresen mentem velük a határba lovas kocsival szénát gyűjteni vagy fáért. Az első lovunkat Erdélyből hoztuk, egy hucul típusú, jól betanított állat – vele már akkor, sok évvel ezelőtt is mertem egyedül közlekedni. A szamár mellé tehát megérkezett a ló is. Ez tizenkét évvel ezelőtt volt. Aztán egyre többet tanultam a lótartásról. Végül jött Rigó és Hajnal, majd Remény és Vándor. Azóta már kétszer is megnyertem a polgármesterek fogathajtó versenyét – vagyis, nem vagyok már teljesen amatőr."

Mögöttünk Remény és Vándor halad fotó: Talán Csaba

Ügetünk tovább a kukoricás mellett, és a távolban feltűnik egy templomtorony.

A távolban feltűnik egy templomtorony fotó: Talán Csaba

„Hé, Rigó, ne piszkáld Hajnalt!" – kiáltja Fábry Szabolcs. Merthogy piszkálják egymást időnként. Finoman odabök az orrával Rigó Hajnal felé.

„Az elején nagyon jóban voltak, aztán megérkezett a két csődör, és megszakadt közöttük a nagy barátság, inkább valamiféle rivalizálást látok." - mondja.

„Lépés. Lépés."

fotó: Talán Csaba


A lovak lassítanak, és újra ballagunk.

„Ugye, nem sántítasz, Rigó?" – Fábry Szabolcs a ló járását figyeli. Aztán újra ügetünk, és a polgármester megnyugszik. Nem nincs semmi baj, ügetésnél és vágtánál nem látszik, hogy sántítana a ló.

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, az Igásló Központ kitalálója fotó: Talán Csaba

„A lovak intelligenciája más, mint például a kutyáké. Nem magasabb vagy alacsonyabb, hanem teljesen más. Különleges képességekkel rendelkeznek. Ha például egy úton egyszer már járt, azt megjegyzi. Sötét éjszaka is hazatalál az erdőből. Nekem egyszer megmentették a lovaim az életemet. Éjjel volt, lovas kocsin mentem haza az erdőből. Koromsötét volt, az orromig nem láttam. Úgy emlékeztem, hogy az egyik fasor végén jobbra kell kanyarodni. A lovak nem akartak arra menni, bármennyire is ösztökéltem őket, hogy forduljanak. Ellenkeztek. És ez volt az én szerencsém. Rigó és Hajnal pontosan tudta, hogy öt méterrel távolabb van a jobbkanyar. Ha hallgatnak rám és ott kanyarodnak le, ahol én akartam, akkor egy hatméteres szakadékba zuhanunk. Az ember elveszítheti az érzékeit a sötétben, de a lovak soha. Könnyekig meghatódtam azon az éjjelen. A magyar hidegvérű nagyon megbízható ló. Szükség is van erre, hiszen ha például tíz gyerek utazik a kocsin, az óriási felelősség. A gyerekek zajonganak, néha ugrálnak, közben a kocsi halad az úton, mellette autók suhannak el, az út szélén beindul egy fűkasza, vagy lecsap egy vihar, akkor is együttműködik a gazdájával a ló. Soha nem keres kibúvót."

Őrizzük és mutassuk meg a hagyományainkat

Nagyvázsonyban több mint száz lovat tartanak az emberek. Akár 10-15 fogatot is ki lehetne állítani. Az emberek gazdálkodnak, állatot tartanak, őrzik a hagyományaikat. Az Igásló Központot pedig éppen azért hozták létre, hogy megmutassák a látogatóknak, hogyan élnek ma az emberek, hogyan éltek nagyapáink és dédapáink. Hogyan közlekedtek, szántottak, szállítottak a lovak segítségével.

Három lovas fogattal indultunk útnak a Nivegy-völgyben. fotó: Talán Csaba


„Lótartó emberek élnek Nagyvázsonyban, ami nagyon nagy érték. Ha egy faluban ennyi ló, tehén, birka és juh él, mint itt, érdemes megmutatni. Mert miről szól a falusi turizmus? Arról, hogy mutassunk meg valamit a hagyományainkból, az életmódunkból – és ez itt egyértelműen az állattartás. Arra gondoltam, hogy építsük a turizmus egy részét erre – természetesen a Kinizsi-vár, a Postamúzeum és a többi látványosság mellett. Ezért hoztuk létre az Igásló Központot. A kultúra itt fennmaradt, miért ne mutatnánk meg? A látogatókat nemcsak lovas túrákra visszük, hanem megismertetjük velük azokat az eszközöket, amelyeket nagyapáink használtak, bemutatjuk, hogyan kell lóval szántani, szénaboglyát gyűjteni. Meg kell menteni ezt az értéket, életben kell tartani a kultúrát. Nemcsak kiállítási eszközök ezek, hanem a gyakorlatban mutatjuk meg a használatukat. Hiszek abban, hogy ez olyan érték, amit Veszprém megye más települése nem tud felmutatni. Ráadásul Nagyvázsony az ország egyik legszebb vidékén fekszik – vagyis, minden adott volt, hogy sikeres legyen a központ."

Rigó és Hajnal egyszer már megmentette gazdája életét fotó: Talán Csaba


Ökoturisztikai pályázaton nyertek forrást a nonprofit központ létrehozásához, és néhány éve elindult a faluban a lovas turizmus – amelyet aztán rengeteg más érdekességgel is kiegészítettek.

„Ha lovas nemzetnek tartjuk magunkat, ültessük fel az embereket lovas kocsikra, rendezzünk nekik falusi pikniket, vagy borvacsorát egy gyönyörű balatoni panorámás pincénél, vagy ha megérkezik a vonatuk Zánkára, hozzuk őket el lovas kocsival Nagyvázsonyba. Tudja, a dalmátok is megmutatják a turistáknak, hogy hogyan élnek – a hajóikkal fél napra kiviszik az embereket a tengerre, és bemutatják az ősi halászatot, a hajósok életét. Mi pedig megmutatjuk a mi életünket. Ez élő néprajz. Szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk – a látogatók többsége többször visszajön, lenyűgözi őket a táj szépsége, valamint az, hogy úgy ismerheti meg a vidéket, ahogyan addig soha."

Lovas kocsival a Nivegy-völgyben fotó: Talán Csaba


A látogatóközpontban két filmet vetítenek a vendégeknek. Az egyik arról szól, hogy keresztény kultúra nélkül nem létezhetne az a civilizáció, amelyben most élünk. A másik pedig arról, hogy lovak nélkül nem létezne civilizáció.


Kiérünk egy főútra – autók száguldanak el jobbra, balra. Lassan egy órája jövünk a földutakon, megszoktam ezt a sebességet és a csendet, így most az autók zaja és gyorsasága teljesen megzavar. Szinte rémisztő.

Vándor és Remény vágtat a betonúton fotó: Talán Csaba

Néhány métert most betonon kell megtennünk a következő leágazóhoz, ahol földúton haladunk ismét tovább. A lovak nehezen bírják a főutat, ami ontja a forróságot. Viszont könnyebben húzzák a kocsit, így gyorsabban haladhatunk – ügetünk, olykor vágtatunk is.

„Hajrá, Nagyvázsony"

– egy autóból kiabál ki valaki. Néhány perc múlva lekanyarodunk egy legelőre. Úgy érzem magam, mintha egy népmesébe csöppentem volna. Körülöttem egy mező, vagyis legelő, rajta hófehér, apró virágözön, pillangók százai repkednek körülöttünk, és a távolban már előbukkan a hegyek, dombok közül a Balaton is. Megállunk, mert a lovaknak pihenni kell.

fotó: Talán Csaba


„Többféle fogatos túrán vehetnek részt a turisták. Először is a természet szépségeit mutatjuk meg – ahol most állunk, páratlanul gyönyörű táj. De ha megnézi a virágokat a mezőn, láthatja, hogy ezek gyógynövények. Vannak tehát gyógynövénytúráink. Végtelenül gazdag gyógynövényekben ez a táj, és mivel távol van az utaktól, így nem szennyezettek a növények. Vannak olyan túráink, amikor az ember által létrehozott értékeket mutatjuk meg. Helyi termelőket látogatunk meg – borászokat, sajtkészítőket, szörpkészítőket, kolbászosokat -, ahol kóstolhatnak és vásárolhatnak is a vendégek. Havonta egyszer pedig a régi lovas vetést, szántást, kaszálást mutatjuk be. Szeptemberi estéken pedig szarvasbőgéstúrára indulunk lovas fogattal. A Balaton-felvidéki vadvilágot ismerhetik meg a turisták."
Ha nagyobb csoportok érkeznek, több fogatot kell kiállítani – így a faluban és a környék településein élő fogatos gazdák is csatlakoznak. Vagyis: munkát adnak az embereknek.

Muflon, vaddisznó és szilva

A Nivegy-völgy szőlőültetvényei mellett haladunk – a távolban már Szentantalfa tornya. Az egyik pincénél a gazda a diófa alatt ül, és borozik.

„Jó napot Ottó bácsi!" – kiált Fábry Szabolcs. „Milyen a szilvája, Ottó bácsi? Milyen a termés? Megkóstolhatom?"

„Hát, persze, szedjen egy szemet, kóstolja meg, mézédes." – kiált vissza Ottó bácsi, és int.

Mézédes az idei szilva fotó: Talán Csaba


Egy hatalmas madár kering felettünk, aztán zuhanni kezd. Lecsap.

„Rétisas. Két pár él itt, ritkán látni a madarakat, de most eljött az egyik, és vadászik."

Amikor arról kérdezem a polgármestert, hogy milyen vadállatokat lehet látni útközben, sorolni kezdi.

Sok az őz és a szarvas, de muflont is nagyon sokszor láttak már. Él a környéken aranysakál és nádi farkas is, bár azt még lovas kocsiról nem látták. De előfordult, hogy egy vaddisznó futott ki az erdőből, és kocogott a kocsi mellett néhány métert. Az egyik legcsodálatosabb madár pedig a kékes rétihéja, ami csak átutazóban pihen meg a Balaton-felvidéken.


„Most is van egy vad a közelben valahol, Rigó nagyon figyel."

A ló valóban felkapta a fejét, a fülét hegyezi, és bár folyamatosan lépked, minden érzékszervével egy irányba figyel.

„Valószínűleg nyúl, vagy talán borz." – mondja a polgármester.

Amikor a lélek utoléri a testet

Nem épít kerítéseket az Igásló Központ köré Fábry Szabolcs. Bárki elhaladhat ott lovas fogattal vagy lóháton. Fejleszteni szeretné a központot, de csakis úgy, hogy nem változtat a tájon.

Lenyűgöző a táj a Nivegy-völgyben fotó: Talán Csaba


„Tiszteletben tartjuk a teremtett világot. A legtöbben vigyáznak a természet értékeire itt – ez rendkívül fontos. Az emberek is figyelnek egymásra. A Nivegy-völgyben például hagyománya van a nyitott pincének. Ez azt jelenti, hogy ha nincs a pincénél a gazda, akkor is kitesz egy üveg bort és néhány poharat a pince bejárata elé, és hagy egy üzenetet: vándor, állj meg, térj be hozzám, igyál meg egy pohár bort, és menj tovább. Erre egyébként egy fesztivál is épült, a nyitott pincék fesztiválja, amelyet pünkösdkor szerveznek."

fotó: Talán Csaba


Elment az idő, pontosan négy órára kell Zánkára érni, a vasútállomáshoz, ugyanis egy turistacsoportot visznek Nagyvázsonyig a lovasfogatokkal. Igyekezni kell, hogy időben odaérjünk. A polgármester nézi az utat, és elhatározza, hogy egy ismeretlen ösvényen rövidít. De ha soha nem járt még arra, honnan tudja, hogy járható lesz az a földút? – kérdezem, de ő csak figyeli a lovakat, az utat. Egyelőre nincs pánik, egy mandulaültetvény mellett haladunk. De hamarosan lefordulunk egy kisebb mellék-földútra. Ez már rázósabb. Kapaszkodunk mindannyian, ráadásul az utat benőtte az ecetfa, a csipke, és más bokrok. Egy vízátfolyáshoz érünk, a lovak megtorpannak. Aztán lassan belegázolnak a vízbe, Fábry Szabolcs dicséri Rigót és Hajnalt, ügyesen átgázoltak a vízen, ügyes vagy Rigó, ügyes vagy Hajnal. De látom a szemén, hogy még nem teljesen biztos a dolgában.

fotó: Talán Csaba


„Talán tizenöt évvel ezelőtt jártam itt egyetlen egyszer. Akkor még nem így nézett ki. Megpróbáltuk. Ha nem lehetett volna elmenni ezen az úton, visszafordultunk volna, semmi pánik." – mondja, és mosolyog.
Én persze ettől még pánikban vagyok, hogyan fordulnánk már vissza egy fél méter széles, hepehupás földúton egy ekkora kocsival és a két lóval? Ez lehetetlen. De a polgármester legyint, dehogyis az, valahogy megoldjuk, akkor kikötjük a lovakat. Végül semmi gond nem történik. Kiérünk egy tisztásra, és ez a terep már újra ismerős Fábry Szabolcsnak.

Elérünk Szentantalfáig, ahol újra betonúton haladunk egy rövid szakaszon. A lovak ismerik az utat, itt megint ügetnek, gyorsabban haladunk.

Elértünk Szentantalfáig fotó: Talán Csaba


„Nemcsak a falusi turizmus miatt járok fogattal" – mondja Fábry Szabolcs. „Otthon a fát is lovas kocsival hordom, a trágyát lovas kocsival szállítom. Csendesebb napokon, ősszel és tavasszal hobbiból kijárok a fogattal, de most leginkább a telet várom, hogy essen a hó. A lovas szán óriási élmény."

Azt is mondja, hogy a lovas fogatozás pihenteti, ami azért furcsa számomra, mert mióta elindultunk, vagyis két órája feszülten figyeli az utat, a lovakat. A beszélgetésünk is elakad olykor, mert történik valami, irányítani kell a lovakat.

Közeledünk Zánkához fotó: Talán Csaba


„Éppen ez az, ami pihentet. Csak erre koncentrálok. A hajtásra. Most, hogy beszélgetünk, biztosan észrevette, hogy néha nem tudtam válaszolni a kérdésre, ugyanis figyelni kell az utat, ki jön szembe, milyen a hangja, beindul-e egy fűkasza valahol, megugranak-e a lovak, jó úton haladunk-e, van-e vad a közelben. Egy két órás út során teljesen kitörlődik az agyamból minden – van-e elolvasatlan email, mi történik a hivatalban, stb. -, mert a lovakat figyelem. A fejben lévő gondok sokasága teljesen eltűnik."

Gyógynövények mindenhol fotó: Talán Csaba


Közeledünk már Zánkához, lassan két órája ülünk a kocsin. Persze, olyan, mintha most indultunk volna csak el, annyi csodát, olyan sok érdekességet láttunk, annyi minden történt velünk az úton, hogy tényleg elrepült az idő. De hát mégis: autóval ez a távolság legfeljebb húsz perc, lovas kocsival két óra.

fotó: Talán Csaba


„A régiek is eljutottak a legszebb helyekre lovaskocsival, anélkül, hogy telehangoskodták volna a világot. Persze, felgyorsult az élet, én is használok autót, mert szükséges a munkámhoz. De amikor csak tehetem, lovas kocsival megyek. Mert ebben üzenet van. Egyszer úgy döntöttünk a családommal, hogy vonattal utazunk Rómába. A feleségem keresztanyja azt mondta, milyen jól tesszük, mert bár az út nyilván sokkal hosszabb ideig tart majd, mint repülőgéppel, de így az embernek lesz ideje megérkezni. Én is ezt vallom: legyen idő megérkezni. Van is egy ide illő történet. Egy európai felfedező felbéreli egy afrikai törzs tagjait az expedíciójához. Megállapodnak a pénzösszegben, és öt napig folyamatosan mennek. Az ötödik napon az törzs tagjai leülnek, és nem mennek tovább. A felfedező kérdezi, hogy mi a gond. Rosszul bánok önökkel? Vagy még több pénzt kérnének? A törzs tagjai azt válaszolták, hogy nem, nagyon jól bánik velük, és több fizetséget sem kérnek. De hát akkor miért nem megyünk tovább? – kérdezte a tudós. Mire a törzsfőnök így válaszolt: mert ha ilyen tempóban haladunk, nem ér utol bennünket a lelkünk."

Zánkára értünk fotó: Talán Csaba

Zánkára érünk. Nem is késtünk. Még van ideje a lovaknak is pihenni, hogy visszafelé megtegyék ugyanezt az utat a turistákkal Nagyvázsonyig. Lesz idejük megérkezni.