A kormánypártok leadták Tarlós István ajánlásait a választási irodának

RÉVÉSZ Máriusz; TARLÓS István
Budapest, 2019. május 6. Tarlós István főpolgármester beszél Révész Máriusszal, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal közösen tartott sajtótájékoztatójukon a Városházán 2019. május 6-án. A főpolgármester bejelentette, hogy a főváros újabb 800 millió forintot különített el költségvetéséből kerékpáros-fejlesztésekre, amihez az állam még 800 milliót ad. Az 1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Leadták a kormánypártok Tarlós István ajánlásait a választási bizottságnak, már most több mint kétszer annyi támogató aláírást szerzett a főpolgármester, mint amennyi a minimum.
Vágólapra másolva!

A Fidesz közleménye szerint a kormánypártok délelőtt leadták a Tarlós István főpolgármester-jelöltségéhez szükséges ajánlásokat a Fővárosi Választási Irodának.

A Fidesz-KDNP által támogatott jelölt hivatalos ajánlóíveit közel 12 ezren írták alá, ami több mint kétszerese az induláshoz szükséges számnak,

és világosan mutatja, hogy a regnáló városvezető élvezi a budapestiek bizalmát.

A helyi választási bizottság a következő ülésén a főpolgármester-jelöltek közül elsőként veheti nyilvántartásba Tarlós Istvánt.

Élvezi a budapestiek bizalmát a főpolgármester, Tarlós István Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Fidesz fővárosi aktivistái tovább folytatják a támogató aláírások gyűjtését, és minden budapesti háztartást felkeresnek a kampányban.