Székelyföldi vállalkozóknak tartanak gazdaságfejlesztési rendezvényt Tusványoson

Vágólapra másolva!
Kárpát-medence és exportfejlesztés címmel tart rendezvényt a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) székelyföldi vállalkozóknak, cégvezetőknek szerdán.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint ez az első alkalom, hogy a két szervezet közös szakmai programot szervez. A CED és a HEPA kísérőrendezvényének célja a két intézmény szolgáltatási portfóliójának bemutatása, emellett

lehetőséget nyújt a székelyföldi vállalkozóknak, cégvezetőknek a két szervezet külpiaci tanácsadóival, szakértőivel való személyes egyeztetésre, cégre szabott konzultációra is.

A közlemény idézi Csík Lászlót, a CED ügyvezetőjét, aki kiemelte, hogy stratégiai feladatuk a magyar vállalkozások környező országokba irányuló exporttevékenységének szakmai támogatása mellett a regionális magyar érdekeltségű árualap feltérképezése.

A HEPA bevonásával harmadik országok piacai is közvetlenül elérhetővé válnak a magyar cégek és közös árualapok számára - mondta.

A szakmai előadásokat követően a HEPA Exportakadémiát is szervez, amelyen komoly exporttapasztalattal rendelkező magyar vállalkozók mutatják be a sikeres külpiacra lépéshez szükséges alapvető szakmai ismereteket, tapasztalatokat, jó gyakorlatokat.

- mondta Hendrich Balázs, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a közlemény szerint.