Így hűsítik az állatkert lakóit a kánikulában

Fővárosi Állat- és Növénykert, állatok hűtése, 2019.06.14.
Vágólapra másolva!
A perzselő hőség a Fővárosi Állat- és Növénykert lakóit sem kíméli, ezért a gondozók mindent megpróbálnak, hogy elviselhetőbbé tegyék számukra a kánikulát. 
Vágólapra másolva!

Az állatkert szóvivője, Hanga Zoltán elmondta, hogy noha az állatkertben élő legtöbb faj déli, illetve mediterrán vidékekről származik, ahol hozzászoktak az állandó hőséghez, néhány állat, például a pingvinek és a jegesmedvék igencsak megszenvedik a nyári meleget.

Ezért az állatkert dolgozói különféle praktikákat vetnek be, hogy elviselhetőbbé tegyék számukra a kánikulát. Pára- és vízszórókat helyeznek el ketreceikben, de néhány állat még abban a luxusban is részesül, hogy igazi, nagy medencékben pancsolhat.

Az állatok lakhelyét eleve úgy hozzák létre, hogy vannak naposabb és árnyékosabb részek, és akkor ők maguk tudnak választani.

Persze ahhoz, hogy ez jól működjön, kell valami légmozgás is, ami az ilyen zárt és dunsztolt terekben nem működik jól. Így aztán külön vízzel tudjuk frissíteni őket, a teknősöknél is van ilyen, amit most itt lehet is látni, illetve az orangután kifutóján is van vízszórás, a pingvineknél vízpáraszóró, ami igazából olyan, mint egy párakapu. Nagyon sok állatnál, például a vízilónál

– mondta el Hanga Zoltán.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ahogy korábban megírtuk, a sajtószóvivő még egy videót is megosztott a medencében pancsoló elefántcsaládról: