Még mindig vár a nyomravezetői díjra a férfi, aki lebuktatta a móri mészárosokat

- lezárt helyszín felirat ERSTE
Mór, 2002. május 9. Hatan meghaltak, hárman súlyos sérülést szenvedtek egy bankrablás során kitört lövöldözésben Móron. A rendőrök a települést és a környező utakat lezárták, illetve szigorúan ellenőrzik. A határőrség országos parancsnoka is a legszigorúbb határellenőrzést rendelte el a tragédia után. A képen: rendőrnyomozók dolgoznak a rablás helyszínén. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
2002. május 9-én két férfi bement a móri Erste bankba és szó szerint levadászták a bent lévőket. Alkalmazottak és ügyfeleket egyaránt, összesen nyolc embert gyilkoltak meg, és több mint hét millió forintot vittek el. Két hónappal később a rendőrök letartóztattak két férfit, mint később kiderült tévesen. Négy évvel később ugyanis Szebenyi István egy fémkeresővel megtalálta a bankrabláskor használt gyilkos fegyvert, aminek segítségével 2007-ben elfogták az igazi tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. A fegyvert megtaláló férfi azóta sem kapta meg a nyomravezetőnek járó 25 millió forintot, a rendőrség ugyanis vitatja a szerepét. Most úgy tűnik, Szebenyi Istvánnak megérte kitartana, hiszen újra tárgyalhatják az ügyét – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A rendőrség korábban először 10 millió forintban határozta meg a nyomravezetői díjat, amit később 25 millióra emelték.

Ezt K. Attilának ki is fizették, miután koronatanúkánt Kaiser Edére és Hajdó Lászlóra vallott.

Előbbit életfogytiglanra, utóbbit 15 év börtönre ítélték. Később kiderült, hogy nekik közük sem volt a bankrabláshoz.

Forrás: MTI/Földi Imre

Szebenyi István volt az, aki valóban nyomra vezette a rendőröket 2006-ban, amikor egy erdőben talált egy elásott hátizsákot, benne a gyilkos fegyverrel.

Ennek ellenére ő nem kapta meg a 25 millió forintot.

A rendőrség a mai napig vitatja a szerepemet, miközben mindent papírokkal tudok igazolni.

Úgy gondolják, mivel az elkövető pontos nevét vagy címét nem tudtam megadni, nem jár a nyomravezetői díj.

Én azonban makacsul hiszem, hogy a vakvágányra jutott nyomozás akkor vett jó irányt, amikor én az erdőben a detektoros fémkeresővel megtaláltam a gyilkossághoz használt fegyvert– mondta a Blikknek a férfi,

aki kitart az igaza mellett, és reméli, hogy ezt most a bíróság is kimondja.

Forrás: MTI/Földi Imre

– mondja az amatőr régész, aki könyvet is írt a móri mészárlásról.