A családok költségvetésének nevezte Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as büdzsét, amit kedden adott át Kövér László házelnöknek a parlamentben. Kiemelte, jövőre 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv minden intézkedése, amelyek egy része idén júliustól elindul.
2020-ban
az oktatási kiadásokra 48 milliárd forinttal, egészségügyi célokra 184 milliárd forinttal jut több.
A nyugdíjkiadások 136 milliárd forinttal emelkednek, míg az államigazgatásban dolgozók magasabb bérére 238 milliárd forinttal több jut – mondta Varga Mihály. Az otthonteremtésre összesen 296 milliárd forint megy el, míg a védelmi kiadásokra 223 milliárddal jut több – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. Hozzátette, a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.
Az elmúlt évek kedvező fiskális és reálgazdasági folyamatainak köszönhetően a 2020-as költségvetési törvényjavaslatban
a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további csökkenésével – év végére 66,7 százalékra
–, valamint 2,8 százalékos inflációval számol – ismertette Varga Mihály. A kormány az állam működését tekintve – hasonlóan az idei és az előző évhez – 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített – hangsúlyozta.
Július 12-én tartja az Országgyűlés a 2020-as költségvetés zárószavazását, ami egyben a tavaszi ülésszak utolsó napja lesz – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a költségvetés benyújtásakor. Kiemelte, hogy
minden évben ez a legfontosabb törvény, a központi költségvetés elfogadásáról szóló javaslat tárgyalása.
Jó döntésnek nevezte a törvény elfogadásának korábbra hozását, mivel ez – mint mondta – kifelé is stabilitást sugároz.
Ismertette, az általános vitát június 19-21. között folytatják le, a részletes vita június 25-28. között lesz. Július 3-án és 4-én a költségvetési bizottság megtárgyalja a módosító javaslatokat, az összegző módosítókról július 8-án döntenek majd.
Időközben felkerült a parlament honlapjára a 2020. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat.
Egy stabil, kiszámítható környezetet teremtő költségvetési tervezet vitájára lehet számítani, miután a kormány délután benyújtotta 2020-as költségvetési javaslatát a parlamentben – erről beszélt korábban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László a tervezettel kapcsolatban elmondta:
soha ekkora tartalékkal nem számolt a kormányzat, alkottak egy csaknem nullás költségvetést, amelyben csak egyszázalékos a költségvetési hiány, de ugyanekkora tartalékot is beállítottak.
Kiemelte, a költségvetésben magas gazdasági növekedéssel számol a kormányzat, amely kockázatot is hordoz, mivel nem lehet tudni pontosan, hogy másfél év múlva milyen lesz a gazdasági növekedés, ezért rendkívül fontos, hogy kellő tartalékot képezzenek. Hangsúlyozta: a tartalékok szükségesek, hiszen minden nagy makroelemző arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt 9 évben állandósult világgazdasági növekedés nem tarthat a végtelenségig.
Akkor lehet felkészülni a nehéz időkre, amikor van miből, és a magyar gazdaság most rendkívül jól teljesít, nagy növekedésből adódó többletek jelennek meg, ezért fontos, hogy a felzárkózás, a beruházás és a megtakarítások megfelelő aránya is kialakuljon.
Domokos László kitért arra is, hogy a családokat is segíteni kellene abban, hogy tartalékokat képezzenek, és hogy az államnak fel kellene használni a rendelkezésre álló eszközöket ahhoz, hogy a családok pénzügyi biztonsága meglegyen.
A Költségvetési Tanács (KT) már korábban közzétette véleményét a tervezetről: