Két halálos vonatgázolás történt vasárnap reggel

Helyszínelés a balesetben érintett vonatnál
Vágólapra másolva!
Hajdúböszörménynél, majd Nyíregyházánál is halálos vonatgázolás történt vasárnap reggel – közölte a Mávinform. 
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel 6 órakor Hajdúböszörményben a Külső-Fehértói úti átjáróban a Debrecen felé tartó személyvonat elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette – közölte a Mávinform.

A vasúti átjáróban a fény- és félsorompó üzemszerűen működött. A helyszínelés ideje alatt Hajdúdorog és

Hajdúböszörmény állomás között szünetel a vonatközlekedés.

Frissítés:

A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 84 éves helyi férfi háromkerekű elektromos kerékpárral közlekedett Újfehértó irányába,

amikor neki ütközött a már leengedett vasúti félsorompó rúdjának.

Az idős ember az ütközés következtében a sínekre esett, és

az arra közlekedő személyvonat elütötte.


A vonaton összesen tízen tartózkodtak, közülük nem sérült meg senki.

A helyszínelés befejeződött, az érintett útszakaszon zavartalan a forgalom.

Helyszínelés a balesetben érintett vonatnál Forrás: haon.hu

Gázolás Nyíregyháza mellett

Egy órával később Nyíregyháza külterületén a Záhonyba tartó személyvonat ütött el egy embert, aki a balesetben életét vesztette.

A helyszínelés ideje alatt Nyíregyháza és Sóstóhegy állomás között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, ezért ezen

a szakaszon 10-20 perccel megnő a vonatok menetideje.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!