Fél a börtöntől az apagyilkos, galgahévízi kislány

Galgahévíz családírtás
Vágólapra másolva!
Egy galgahévízi férfi rátámadt a családjára. Leszúrta az élettársát és a fiát, és a nagyobbik lányát is bántotta, mire a legkisebb gyereke, a 13 éves kislánya egy késsel hátba szúrta. A család tagjai az eset után azt mondták, hogy hosszú ideje tartotta őket terrorban az apa, a szúrás megmentette az életüket. Bíznak benne, hogy "megmentőjük" nem kerül börtönbe – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Június 16-án egy 54 éves, galgahévízi férfi a vita hevében az élettársát

nyakon szúrta egy üveggel.

Az asszony segítségére sietett a nagyobbik lánya. A férfi rá is rátámadt, majd leszúrta a 18 éves fiát.

Végül a negyedik gyereke hátba szúrta az apját egy konyhakéssel.

A támadó a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Az 54 éves apát agresszívnak ismerték, aki rendszeresen ivott, ekkor pedig bántotta a családját.

Korábban a kislány nővére arról beszélt, hogy a szülei még egy fedél alatt éltek, de már régen nem voltak együtt. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, emiatt támadt rá többször a szerelmére. Gyakorlatilag a halálos tragédiához is ez vezetett el.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

A gyereket elfogták, kikérdezték, de nem vették őrizetbe. A rokonai most igyekeznek segíteni neki.

– mondta a Borsnak a család egyik ismerőse.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hozzátartozók és a helybeliek is abban bíznak, hogy a kislányt felmentik majd a gyilkosság vádja alól.

A gyerek is azt reméli, hogy nem kerül börtönbe, mert attól nagyon fél.