Letartóztatták a biatorbágyi testvérgyilkost

Biatorbágy, 2019. június 17. Bűnügyi helyszínelő Biatorbágyon, ahol megöltek egy 18 éves nőt 2019. június 17-én. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) az áldozat 20 éves bátyját gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével. A férfi elmenekült, ellene elfogatóparancsot adtak ki. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A bíróság elrendelte annak a 21 éves férfinak a letartóztatását, aki hétfőn Biatorbágyon megölte a húgát, és édesanyját is megverte. A bíróság az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitette a drogfüggő férfit, akinek elvonási tünetei vannak. 
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi az anyjával és a húgával élt együtt Biatorbágyon. Évek óta drogozott, a családjával is agresszívan viselkedett korábban is.

Június 17-én reggel a férfi és a húga együtt voltak otthon. A férfi elvonási tünetektől szenvedett, és összeveszett a fiatal lánnyal, akit aztán fojtogatni kezdett.

A 18 éves lány elájult, bátyja pedig a fürdőszobába vonszolta, és egy késsel nyakon szúrta. A fiatal lány elvérzett.

Ezután a gyilkos nem akarta beengedni az anyjukat a házba. Az asszony az egyik ismerősével végül befeszítette a bejárati ajtót. Az egyik szobába lépve megtalálta a lánya holttestét.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Ekkor a fiú az anyját kezdte el fojtogatni, aztán felkapott egy kézi súlyzót, amivel fejbe akarta vágni a nőt.

Ezt az asszony ismerőse akadályozta meg; a kezében pajszerrel rákiabált a férfira, aki megijedt és elfutott.

A bíróság attól tartott, hogy a férfi megszökik, ezért és a férfi drogfüggő életvitelére hivatkozva elrendelte a letartóztatást.