100 kilós betontömb esett egy kisfiú fejére

Vágólapra másolva!
Súlyos baleset történt Pusztaszabolcson: játék közben egy fiú fejére ráesett egy 100 kilós betontömb – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Pusztaszabolcson a 12 éves Józsika a barátaival játszott egy félig lebontott házban. A ház évekkel ezelőtt egy gázrobbanás következtében vált lakhatatlanná, tulajdonosa, amennyire tudta, elbontotta az életveszélyessé vált romokat, ahol sokszor játszanak a gyerekek. A fiú éppen az egyik beton faldarabról akart átugrani a másikra, amikor

megcsúszott, a földre esett, a 100 kilós tömb pedig rázuhant a fejére.

A Deltahírek úgy tudja, barátai gyorsan találtak segítséget, és egy testnevelő tanár emelte le a hatalmas betontömböt a gyerekről, akihez mentőhelikopter is érkezett.

A Bors úgy tudja, hogy

a fiút többször kellett újraéleszteni,

míg stabilizálhatták az állapotát annyira, hogy útnak tudjanak vele indulni a kórházba, ahol az orvosok egész éjszaka műtötték.

"Megtettük a szükséges intézkedéseket, bejelentést tettünk a járási hivatalnál a balesetveszélyes ingatlanról. A telek tulajdonosa együttműködőnek mutatkozik, a rendőrségi nyomozás lezárása után feltehetőleg elbontatja a maradék romot is" – mondta a Borsnak dr. Nagy Éva pusztaszabolcsi jegyző.

A baleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság.