Részegen lövöldözött a bankban egy balatonfőkajári férfi

Vágólapra másolva!
Egy 52 éves balatonfőkajári férfi részegen ment be a bankba, ezért a fiókvezető nem adott neki hitelt. Egyszer csak előkapta a fegyverét az ügyfél és lőtt.
Vágólapra másolva!

A lövöldöző tavaly augusztusban nehéz anyagi helyzetbe került, ezért részegen sétált be az egyik balatonfőkajári bankba, és egy gáz-riasztó pisztolyt vitt magával. Hitelt akart felvenni. A fiókvezető az iratait kérte, mire a férfi elment.

Nem sokkal később visszament az igazolványaival, valamint egy üveg itallal és egy pohárral a kezében.

Az italt, a poharat és a pisztolyt is a pultra tette, majd elkezdte mesélni a fiókvezetőnek, hogy milyen rossz anyagi helyzetbe került és mennyi pénzre lenne szüksége. Eközben többször is meghúzta az üveget, a pisztolyt pedig visszatette a tokjába. A fiókvezető nem volt hajlandó az ügyintézésre, arra kérte a férfit, hogy távozzon.

A férfi elment, de nem sokkal később visszatért és megint az anyagi helyzetéről mesélt.

A fiókvezető nem akart többet a férfival foglalkozni, ezért átment a mellette dolgozó kolléganőjéhez, de a férfi követte, és az ott álló ügyfelet arrébb tolva próbált a pulthoz férni.

Az ügyintézők továbbra sem foglakoztak vele, erre a férfi elővette a fegyverét és a padlóba lőtt. A lövés hangjára a nő elájult.

A férfi eltette a fegyvert, de továbbra is indulatosan kiabált. Végül a biztonsági őr belenyomta egy székbe és elvette tőle a pisztolyt. Miután megérkeztek a rendőrök a férfi lenyugodott, de

később újra ordibálni kezdett, és egy hirtelen mozdulattal kirúgta az előtte lévő térelválasztó üvegét.

A Veszprémi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat az 52 éves támadóval szemben.