Délután több baleset is történt a 82-es főúton

Vágólapra másolva!
Csesznek közelében nem sokkal egymás után két baleset is történt, mindkét esetben autók karamboloztak – írja a rendőrség a honlapján.
Vágólapra másolva!

A 82-es főút 32. kilométerénél, Csesznek közelében két kocsi ütközött össze 15 óra 4 perckor, majd ugyanitt nem sokkal később, 15 óra 10 perckor szintén két autó karambolozott.

Az első balesetben nem sérült meg senki, de

a másodikban négy embert kellett kórházba szállítani.

A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat Csesznek és Bakonyszentkirály felé terelik.

Friss: már nincs korlátozás, a sérült autókat elszállították, helyreállt a forgalmi rend. Nem kell Bakonyszentkirály felé kerülni.