Magyarország két katolikus templom felújításához nyújtott támogatást Mexikónak

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. március 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Zömmel gazdasági kérdésekről tárgyalt a magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Mexikóban, amelynek során megállapodást írt alá két katolikus templom újjáépítésének kétmilliárd forintos támogatásáról - drül ki az MTI beszámolójából. Szijjártó Péter Graciela Márquez Colin gazdasági miniszterrel is tárgyalt.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány 2015-ben indította el a déli nyitás politikáját,

- mondta a politikus telefonon az MTI-nek. A program kifejezetten eredményes, aminek jól példája a mexikói-magyar kapcsolat.

Szijjártó Péter ismertette, hogy a dél-amerikai ország ma Magyarország elsőszámú kereskedelmi partnere a térségben.

  • Tavaly 1 milliárd dollár (280 milliárd forint) fölé nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amelyből a magyar export 875 millió dollárt tett ki, azaz jelentős többletet eredményezett.
  • Mexikó gazdasága a második legjelentősebb Latin-Amerikában Brazília után.
  • Szélesedő autóipari szektora keresi az európai partnereket, komoly importigénye van gyógyszerekre, egészségügyi berendezésekre, mezőgazdasága pedig olyan kihívásokkal szembesül, amelyek miatt európai öntözési technológiákat akar alkalmazni.

- közölte Szijjártó Péter, aki hozzátette, a további eredmények érdekében a kormány 620 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar cégek mexikói tevékenységének segítésére az Eximbanknál.

- mondta a miniszter.

Budapest, 2019. március 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 25-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Felidézte, hogy 2017-ben súlyos földrengés pusztított Mexikóban, amely komoly károkat tett a templomokban is. Szijjártó Péter elmondta, hogy

megállapodást ír alá még kedden Alejandra Fausto kulturális miniszterrel két katolikus templom felújításának kétmilliárd forintos támogatásáról.

Az egyik egy vidéki kolostor, a másik pedig a Jézus Szíve templom Mexikóváros központjában. Az utóbbinak több magyar művészeti vonatkozása van, ablakainak festett üvegei például magyar szenteket ábrázolnak - mondta Szijjártó Péter.