Riasztották a Gripeneket

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy Bakuból Oxfordba tartó kisrepülőgép vasárnap este, ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatát.
Vágólapra másolva!

A feladat sikeres végrehajtása érdekében a Gripenek átlépték a hangsebességet, majd azonosították a kisrepülőgépet, ami ezt követően felvette a rádiókapcsolatot a Magyar Polgári Légiforgalmi Szolgálattal.

A hangsebesség átlépésekor hangrobbanást lehetett hallani Fejér megye térségében. A Magyar Honvédség gépei a határig kísérték a kisrepülőt, majd visszatértek a kecskeméti légibázisra.