Lovasi András áthajthatott a piroson, mielőtt a baleset történt

Vágólapra másolva!
Szakértők bevonásával még mindig vizsgálja a rendőrség azt a balesetet, amelyben március 27-én Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori frontembere is érintett volt. A budapesti Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében történt ütközésben két rendőr megsérült, egyikük súlyosan.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint a balesetért Lovasi okolható, mivel áthajtott a piroson – tudta meg a Bors.

Az egyik rendőr súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, és három foga is kitört, miután az énekes luxusterepjárójával nekihajtott a kocsijuknak.

A mellette ülő rendőrnő is megsérült. A Bors megtudta azt is, hogy az ügyben Lovasit, az első, helyszíni kihallgatásán kívül még nem hallgatta meg a rendőrség.