Tavaszias, változékony idő várható a hétvégén

Nagykanizsa, 2018. január 7. Virágzó japán díszcseresznyefa a tavaszias melegben Nagykanizsán a Csónakázó-tónál 2018. január 7-én. Ezen a napon a városban 16 Celsius-fok meleget mértek. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A sok napsütés mellett, többször várható elszórtan zápor, eső, a hőmérséklet csúcsértéke 13 fok körül várható a hétvégén a Köpönyeg.hu előrejelzése szerint.
Vágólapra másolva!

Szombat
Délelőtt az erősen felhős égből főleg a Dunántúlon alakul ki záporeső. Délután egyre nagyobb területen fordul naposra az idő. Élénk lesz az ÉNy-i szél.

6 és 13°C között alakul a hőmérséklet.

(Illusztráció) Forrás: MTI/Varga György

Vasárnap
Gyakran lesz erősen felhős az ég, és elszórtan fordul elő zápor. A szél DNy-ira fordul és megélénkül. A csúcsérték 13 fok körül várható.

Hétfő
Fátyolfelhős időre van kilátás, csak estétől érkeznek esőt adó felhők. A DNy-i szél többfelé viharossá fokozódhat.

15 és 20 fok közé melegedhet a levegő.

Kedd
A nap első felében borongós idő valószínű esőkkel, majd csökken a felhőzet, kisüt a nap. 11-12°C köré esik vissza a hőmérséklet.

Szerda, csütörtök
Ismét erőteljes DNy-i áramlás, 20 fok közelébe emelkedő hőmérséklet ígérkezik.