A férfi már akkor sem dolgozott, amikor összeköltöztek, az asszony öregségi nyugdíjából éltek. Nem sokkal később a nő – részben a sok ivás miatt - agyvérzést kapott, tönkrement a mája, és szív- és érrendszeri betegség alakult ki nála. Szellemileg és fizikailag is leépült, nem tudott magáról gondoskodni. De a férfi sem gondoskodott róla, a gyógyszereit sem váltotta ki. Sőt többször meg is verte az asszonyt.
A lakásukban közben óriási lett a kosz, és csótányok jelentek meg.
A férfi később két gumigyűrűt rakott a nő nyakára, aki ettől nyelni és lélegezni ugyan tudott, de elhalt a vérkeringése,
a mélyen a bőrébe vágó gumik miatt elhaltak a szövetek, nyílt sebei lettek, amelyekben élősködők telepedtek meg.
A férfi ezután sem hívott orvost, csak akkor, amikor az asszony tüdőgyulladást kapott, és már nem reagált semmire.
A nő ekkor kórházba került, de pár hónap múlva meghalt. A férfi elleni eljárás ezen a héten folytatódik.