Azzal fenyegette élettársát, hogy feldarabolja, és a szüleit is megöli

Vágólapra másolva!
Egy 45 éves kiskunhalasi férfi rendszeresen zaklatta a volt élettársát, miután az szakított vele. A férfi többször is megfenyegette a nőt, hogy brutálisan meggyilkolja őt és a szüleit is. Az egyik alkalommal egy kihalt, erdős részre vitte a nőt, ahol egy lapáttal hadonászva fenyegette gyilkossággal.
Vágólapra másolva!

A 45 éves férfival tavaly júliusban szakított az élettársa, mert a párja többször is megütötte vita közben. A férfi ezek után napi rendszerességgel zaklatta a nőt személyesen vagy telefonon.

Többször is megfenyegette, hogy felgyújtja a házukat, a nőt felszeleteli, és a szüleit is elintézi.

Augusztusban a nő és a férfi ügyvédnél voltak együtt, ezután a férfi azzal csalta be az autójába a nőt, hogy még van pár közös ügyük, amit el kell intézniük a hivatalban. Miután elindultak, a férfi hangosan szidni kezdte a volt élettársát, majd egy kihalt, erdős részre vitte. Ott

verekedni kezdett a nővel, közben egy ásóval a kezében azzal fenyegette, hogy meg fogja gyilkolni.

A nő próbált telefonon segítséget kérni, de a férfi ezt nem hagyta. Végül mindketten visszaültek az autóba, a férfi visszavitte a városba a nőt, és ott szabadon engedte.

Az ügyészség a férfit aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértésével és zaklatással vádolja, és javasolják a felfüggesztett börtönbüntetését. Az ügyben a kiskunhalasi bíróság fog dönteni.