Drogozhatott a férfi, aki meggyilkolta a szekszárdi kislányt

Vágólapra másolva!
Egy 5 éves kislány holttestét találták meg Szekszárdon péntek este. A gyereket brutálisan meggyilkolták, szilánkosra volt törve a koponyája. Azt sem lehet kizárni, hogy a gyilkos meg is erőszakolta a kislányt. A helyi tévé információi szerint az unokatestvére ölhette megy a lányt, a rendőrség pár órával a bejelentés után elfogta a férfit. A helyiek szerint a gyilkos nemrég szabadult a börtönből, valamint egy drogos pszichopata volt.
Vágólapra másolva!

A helyiek azt mondták, a kislányt az egyik unokatestvére gyilkolta meg, aki nemrég jött ki a börtönből. A Tolnatáj tévének az egyik szomszéd elmondta, hogy

a férfi két évet volt börtönben kábítószer miatt, nem régen szabadult ki. Elmondása szerint a férfi pszichopata volt.

Ahogy korábban megírtuk, a kislányt a gyilkos meg is erőszakolhatta, mivel nem volt a holttesten nadrág. A rendőrség a bejelentés után elfogta a szekszárdi férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.