Vona Gábor és Szávay István is a bíróság elé áll Kovács Béla ügyében

KOVÁCS Béla
Budapest, 2018. szeptember 20. Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus az ellene és három társa ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2018. szeptember 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Ma, csütörtökön a Jobbik két korábbi vezetőjét hallgatja ki tanúként a bíróság Kovács Béla, a párt egykori tagjának, EP-képviselőjének büntetőperében – írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A lap csütörtökön arról számolt be, hogy tervek szerint a Budapest Környéki Törvényszék ma tanúként hallgatja ki Vona Gábort, a Jobbik volt elnökét, valamint az antiszemita megnyilvánulása miatt parlamenti mandátumáról lemondott Szávay Istvánt az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt Kovács Béla büntetőperében.

Kovács védője, Bólyai János szerint

a két volt pártvezetőt várhatóan a költségvetési csalás vádjával kapcsolatban nyilatkoztatja a bíró.

Ismert, a vádbeli időszakban Vona Gábor a Jobbik elnöke, Szávay István a párt országos alelnöke volt, és ismerhetik a gyakornokok alkalmazásának körülményeit. A költségvetési csalás vádjának lényege, hogy

az EP-képviselő három gyakornokot foglalkoztatott úgy, hogy azok meg sem fordultak Brüsszelben, ezzel összesen több mint 21 ezer euró vagyoni hátrányt okozva.

Ez átszámolva mintegy hatmillió forintot jelent. A politikus úgy véli, „egyértelműen adminisztratív hiba történt a részéről”, hiszen a gyakornoki szerződések formanyomtatványán elfelejtette bejelölni a gyakornokok beregszászi, illetve szatmárnémeti munkavégzését. Az OLAF-vizsgálat nyomán egyébként az Európai Parlament akkori elnöke megrovásban részesítette, és Kovács azóta vissza is fizette az EP-költségvetésbe a vád szerint okozott kárt. A politikus ma sem vesz részt a tárgyaláson, mivel Strasbourgban plenáris ülést tart az Európai Parlament.