A magyar-szlovák határon találtak egy holttestet

felakasztotta magát az Ipoly-hídra
A magyar rendőrök is kimentek helyszínelni, majd átadták az ügy kivizsgálást a szlovák kollégáknak.
Vágólapra másolva!
Nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el az a felvidéki fiatalember, akinek a holttestét az Ipoly-híd kellős közepén felakasztva találták meg a szlovák-magyar határon – számolt be honlapján a noviny.sk. A hírportál beszámolója szerint, ahogy ezt ilyen esetben kell, mindkét ország rendőreit riasztották a helyszínre.
Vágólapra másolva!

A 20 éves Zoltán holttestét csütörtök délután találták meg a nagykürtösi járásbeli, szlovák-magyar határon fekvő Busa községnél.

Az áldozat az Ipoly folyó felett átívelő vashíd közepén lógott felakasztva.

A 20 éves Zoltán pont az Ipoly-híd közepén akasztotta fel magát Forrás: Polícia SR

A helyszínre a szlovák és a magyar rendőröket is kihívták, ugyanis el kellett dönteni, hogy még szlovák, vagy már magyar félen találták-e a holttestet.

A szakértői jegyzőkönyv szerint a holttest pár centiméterrel a magyar oldalon volt, azonban az illetékesek végül úgy döntöttek, hogy az ügyet a szlovák hatóságok vizsgálják ki.

A magyar rendőrök is kimentek helyszínelni, majd átadták az ügy kivizsgálását a szlovák kollégáknak Forrás: Polícia SR

Petra Kováciková rendőrségi szóvivő szerint

egy helyi, busai fiatalember az áldozat, és minden jel arra utal, hogy öngyilkosságot követett el.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!