Európa biztonsága Afrikában kezdődik

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2019. január 3. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter külgazdasági évértékelő sajtótájékoztatót tart a minisztériumban 2019. január 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Unió nemcsak akkor jár tévúton, amikor a kötelező kvóták ügyéről van szó, hanem az afrikai együttműködést is teljesen rossz perspektívába helyezi.
Vágólapra másolva!

A tárcavezetőt kedden az M1 csatornán arról kérdezték, hogy a nap folyamán tárgyalt Osman Saleh Mohammed eritreai külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter azt mondta, eritreai kollégája

a magyar migrációs politikával ért egyet,

mert ha hazájából eljönnek az emberek, akkor nem lesz, aki dolgozzon a jövőért, felépítse Eritrea modern gazdaságát.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európa biztonsága Afrikában kezdődik, tehát nagymértékben függ az észak-afrikai stabilitástól.

Példaként említette, hogy amióta Líbia destabilizálódott, azóta az országon keresztül akadály nélkül éri el a migráció Afrika délebbi részeiből a kontinens északi partjait, ahonnan hajóra szállnak a migránsok és jönnek Európa irányába.

Azt is mondta, nem abban kell segíteni - amit a brüsszeli politika képvisel -, hogy minél több afrikai embert hozzanak Európába, hanem abban, hogy ott tudjanak maradni, ehhez pedig béke, stabilitás és gazdasági előrelépések szükségesek.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Idén Jeruzsálemben lesz a visegrádi országok (V4) csúcstalálkozója. Szijjártó Péter elmondta, hogy amikor Magyarország volt a V4 elnöke, 2017-ben, akkor került sor először V4-Izrael miniszterelnöki csúcstalálkozóra - és a rendszerváltoztatás után először látogatott izraeli miniszterelnök Budapestre.

Mint mondta, a közép-európai országok, köztük elsősorban Magyarország, de Lengyelország és Csehország is fair és tisztességes megközelítését szokott követelni Izraelnek az ENSZ-ben, az EU-ban vagy más nemzetközi szervezetekben, ezért is van különös jelentősége a közép-európai térség és Izrael együttműködésének.