További havazás, ónos eső várható

Hóátfúvás miatt lezárt útszakasz a Vas megyei Mersevát és Kemenesszentmárton között
Vágólapra másolva!
Míg a Dunántúlon már csak elszórtan számíthatunk havazásra, addig délkeleten kezdetben ónos eső, majd egyre nagyobb területen havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti szakadozások lehetnek. Kora délelőttig elsősorban a Dunántúlon lehet elszórtan kisebb havazás, hószállingózás, majd ott megszűnik a csapadék. Eközben délkelet felől egyre többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék,

kezdetben ónos eső, illetve szitálás is, majd ismét egyre nagyobb területen havazás lesz a jellemző.

Illusztráció Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az északi, északkeleti szél megélénkül, több helyen megerősödik. Főként a Nyírségben és a Zemplén körül a szél a havat is hordhatja. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul.

A közútkezelő is felhívja a figyelmet a hófúvásokra

Az Alföldön csütörtök éjfélig, a Dunántúlon szombat éjfélig nagyobb területen hófúvás valószínű, de egyes megyékben erős hófúvás is kialakulhat, kiemelten Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében, illetve a péntek esti óráktól a Dunántúl délkeleti harmadában. Ezen kívül a Pécs-Sátoraljaújhely vonaltól délre péntek estig újabb 5-10, a déli határvidék mentén akár 15 centiméternyi újabb friss hó hullhat, de az ország többi részén is várható változó intenzitású havazás.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a következő napokban csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel induljanak el.

Utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.

A www.utinform.hu. oldalon.