Így terjeszti az álhíreket Soros birodalma

Vágólapra másolva!
Soros György fizeti egy szenátor kampányát, aki rágalmazó beadványt készít Magyarországról, és Soros itteni szövetségesei ezt a rágalmat Magyarországon újra elmondják - mindezt a Fidesz közölte annak kapcsán, hogy Szabó Tímea arra szólította fel a kormányt, hogy írja alá az amerikai és a magyar kormány közötti védelmi együttműködést. Az ügyről korábban egy Soros György által támogatott blogoldal és a Wall Street Journal írt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megállapodással kapcsolatban azt közölte, van hatályban lévő védelmi együttműködési megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között, "csak több mint két évtizede kötöttük". Tehát ennek a modernizálásáról, ennek egy új formában történő megkötéséről tárgyalunk jelenleg - mondta a külügyminiszter. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt mondta, Magyarország kormányának továbbra is az a célja, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fennálló szövetségesi kapcsolatát erősítse.
Vágólapra másolva!

- közölte a Fidesz annak kapcsán, hogy a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy a kormányfő minél hamarabb írja alá az amerikai és a magyar kormány közötti védelmi, együttműködési megállapodást. A kormánypárt szerint

Soros György fizeti egy szenátor kampányát, aki rágalmazó beadványt készít Magyarországról, és Soros itteni szövetségesei ezt a rágalmat Magyarországon újra elmondják.

Soros kottájából született a cikk

Az ügy háttere, hogy a Soros György által finanszírozott Átlátszó és a Wall Street Journal arról írt, hogy Washington szerint a magyar kormány túl közel került Moszkvához és Kínához, Ausztria-típusú semlegességet emlegetve, valamint a kormány nem hajlandó aláírni egy védelmi megállapodást az USA-val.

Szabó Tímea gyakorlatilag felolvasta az újságcikket, majd azt közölte: a magyar kormányfő másfél évnyi tárgyalássorozat után "sem hajlandó aláírni" a dokumentumot, annak ellenére, hogy többször is ígéretet tett rá.

Szijjártó: Tárgyalunk a védelmi megállapodásról

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter mindezzel kapcsolatban azt mondta, az amerikai liberális média folyamatosan hazugságokat terjeszt rólunk, már megszoktuk. Kijelentette, hogy "NATO-tagok vagyunk és azok is akarunk maradni, és ha valaki nem hiszi el, akkor nézze meg a szerepvállalásunkat. Jól tenné a Wall Street Journal, hogyha befejezné a hazugságok terjesztését Magyarországról - hangsúlyozta a miniszter az ATV tudósítása szerint.

A védelmi együttműködési megállapodás kapcsán azt válaszolta: arról tárgyalunk. A miniszter emlékeztetett, hogy

van hatályban lévő védelmi együttműködési megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között, "csak több mint két évtizede kötöttük. Tehát ennek a modernizálásáról, ennek egy új formában történő megkötéséről tárgyalunk jelenleg.

A tárgyalás időt vesz igénybe. "Folyamatos az egyeztetés közöttünk" - mondta, hozzátéve: ő a jövő héten Washingtonban részt vesz az ISIS-ellenes globális koalíció külügyminisztereinek ülésén. Ebből az alkalomból tárgyalni fog az amerikai külügy vezető tisztségviselőivel a védelmi együttműködési megállapodásról. Ugyanis mindkét kormány, az amerikai és a magyar is a külügyminisztériumokat jelölte ki az erről szóló tárgyalásra.

Mint arról korábban beszámoltunk, a nemzetközi és a magyar sajtóban álhírek jelentek meg Magyarországgal kapcsolatban; ezek célja, hogy zavart keltsenek az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének közelgő budapesti látogatása előtt - mondta az MTI kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök.