Az ellenzéki pártok kormányra kerülve megszüntetnék a családi adókedvezményt

Vágólapra másolva!
Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke azt mondta, a szocialisták kormányon azzal kezdték a működésüket, hogy megszüntették a családi otthonteremtési támogatási rendszert, és devizahitelekbe kergették a magyar háztartásokat. Szerinte az ellenzéki pártok kormányra kerülve megszüntetnék a családi adókedvezmény rendszerét.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus hétfőn Budapesten azt mondta újságíróknak, hogy az ellenzék egyetlen elemét sem támogatta a mostani családtámogatási rendszernek, sőt a DK-s Bauer Tamás azt mondta,

ők nem a magyar családokban, hanem a migránsokban látják Magyarország jövőjét.

A képviselő azt is mondta, a szocialisták kormányon azzal kezdték a működésüket, hogy megszüntették a családi otthonteremtési támogatási rendszert, és devizahitelekbe kergették a magyar háztartásokat.

A fideszes politikus elmondta, hogy az Orbán-kormány 2011-ben vezette be a családi adókedvezmény rendszerét, és az idei igénybe vehető kedvezmény mértékét is figyelembe véve az adatok azt mutatják, hogy az évek alatt összesen több mint 1,1 millió család 2250 milliárd forintnyi adókedvezményben részesült.