Felháborodott az izraeli belügyminiszter a Mazsihisz cinizmusa miatt

Vágólapra másolva!
Felháborítja a Mazsihisz cinizmusa az izraeli belügyminisztert, Aryeh Derit, aki nyilvánosan válaszolt a Mazsihisz levelére - írta a Mandiner.hu. Mint ismeretes, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a magyar és az izraeli belügyminiszternek írt levelében kifogásolta, hogy a Duna budapesti szakaszán a ZAKA izraeli nemkormányzati szervezet mentőcsapata a második világháború végén a Dunába lőtt zsidók maradványai után kutat. A terv az, hogy a maradványokat Izraelbe szállítják, majd ott temetik el. A Mazsihisz szerint viszont maga a kutatás és annak eredményessége is megkérdőjelezhető.
Vágólapra másolva!

Az izraeli belügyminiszter, Aryeh Deri nyilatkozata a zsido.com fordítása szerint így szól:

Ahogy ismeretes, a héten folytatott tárgyalásunkon, a magyar belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Pintér Sándor pozitívan fogadta kérésemet, és azonnali hatállyal minden technikai és technológiai segítséget megígért azoknak a zsidó szervezeteknek, amelyek e szent küldetést teljesítik.

Ezek után meglátogattam a Duna partján található »Cipők Emlékművet«, és megismertem annak a sok ezer magyar zsidó mártírnak a történetét, akiket a nyilasok legyilkoltak, és holttestüket a jeges Duna folyójába hajították. A végső tisztelet megadása ezeknek a szenteknek, elsődleges emberi és zsidó kötelesség, amihez kevés hasonlót találhatunk. Felháborító, megrázó és elitélendő, hogy vannak olyanok, akik nem riadnak vissza attól, hogy cinikus politikai előnyt szerezzenek a holokauszt mártírjainak kárára.

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét megköszönjem a belügyminiszternek és a miniszterelnöknek azt a készségességet, amellyel e szent küldetés mellé álltak, arra kérem őket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek segítségünkre, hogy a holokauszt szent mártírjainak megadhassuk az izraelita temetés végtisztességét."

A Mazsihisz az utóbbi időben más zsidó felekezeteket is bírált, például politikai elhajlással vádolta meg a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH) is, mely állandó célkeresztjében van a meglehetősen balliberális kötődésű szervezetnek.