Nyitrai Zsolt kormánypárti képviselő hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek. Felidézte, hogy az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján
sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését.
Nyitrai szerint az ellenzéknek ugyanis nem a családok segítése, a rászorulók felkarolása a fontos, hanem csak a belső hatalmi harcok, a botrány és a balhé.
A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen ahogy a miniszterelnöki megbízott fogalmazott,
mi ott voltunk, és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől, és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is.
Nyitrai szerint a társadalmi egyeztetések részeként a javaslatot komoly tárgyalások előzték meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel, hozzátéve, hogy fontos ügyről van szó, hiszen
az ápolási díj több mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több mit 17 ezer családot érint.