A Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak nevezték ki Palkovics Lászlót

Palkovics László
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza fejlesztésének, kivitelezésének és finanszírozásának koordinálásával foglalkozó kormánybiztossá nevezték ki Palkovics László innovációs és technológiai minisztert.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. E szerint a magyar és a kínai kormány között

a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról született egyezményben foglalt feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Palkovics Lászlót két évre.

A kormánybiztos február elsejétől tölti be tisztségét.

Palkovics Lászlót nevezték ki a Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mint ismertették, a kormánybiztos ellátja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztésével összefüggésben felmerülő jogalkotással kapcsolatos előkészítési feladatokat, kezdeményezi a jogalkotási döntések meghozatalát, a projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati és - a külpolitikáért és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve - nemzetközi koordinációs feladatokat, továbbá koordinálja a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. működését, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. projekttel kapcsolatos tevékenységét.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja és munkáját díjazás nélkül látja el.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át.

A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani.

A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani. A tervek szerint a teljes felújítás és a korszerűsítés 2023-ra fejeződhet be.