Végre! Kálmán Olga is előkerült, otthon olvasta fel a politikusok szövegét

Vágólapra másolva!
Kálmán Olga, a Jobbik és a balliberális oldal propagandariportere közösségi oldalán közzétett videójában arról tájékoztatta az embereket, hogy ő szabad újságíró, majd ezzel a lendülettel felolvasta a sorosista viccpárt, a Momentum pontjait. 
Vágólapra másolva!

"Szép napot mindenkinek! Ez itt nem az állami tévé, sőt semmilyen tévé, mert mint tudják, nekem mostanában erre nincs lehetőségem" - így kezdte mondanivalóját a visszafoglalt Hír TV-től azonnal elbocsátott, korábban borzalmas nézettséget produkáló, komikus elfogultságáról közismert tévés. Mintha mindenkinek alanyi jogon járna egy szerkesztői pozíció, vagy egy tévés műsorvezetői állás neki.

A monológjának későbbi részén Kálmán Olga nem fukarkodott a számokkal, és határozottan kijelentette, hogy az elmúlt napokban több tízezren fejezték ki akaratukat az utcán. Mondhatott volna persze Kálmán Olga több milliót is, pontosan annyira lett volna az is igaz. Majd Kálmán Olga a szerinte meglevő SZEMÉLYES felelősségéről is beszélt - mintha a senkinek sem kellő, bukott riporternőnek bármi köze is lenne például a köztelevízióhoz. És nem csak görcsös szereplési vágya és a fennálló világ gyűlölete vezérelné minden mondatát. Ezt mondta:

A "művésznő" hozzátette, hogy

Majd ugyanezzel a lendülettel "a saját eszközeivel" nyilvánosságra hozta a Momentum pontjait webkameráján. Azaz, otthon, a szobájában felolvasta Sorosék provokációját.