Az ellenzéknek óriási a felelőssége az erőszakos tüntetések kialakulásában

Gulyás Gergely
Budapest, 2018. november 28. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. november 28-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy a tüntetők erőszakot alkalmaznak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandineren hétfőn megjelent interjúban. 
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely szerint az ellenzék agresszív, erőszakos és ma már a három évtizedes alkotmányos kereteket és szokásjogot is figyelmen kívül hagyó magatartása antidemokratikus reakció az áprilisi megsemmisítő vereség után.

- tette hozzá, majd felhívta az ellenzék figyelmét arra, hogy a következő 10 hónapban két országos választáson is módjuk lesz bizonyítani.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az Országgyűlés szerdai ülésén az ellenzék magatartása

törvénytelen, agresszív és erőszakos volt.

Emiatt egyesek az utcán is úgy érezték, hogy ha ellenzéki képviselőknek szabad így viselkedni, akkor nekik is lehet.

De

ahogy a képviselők sem állhatnak a törvények felett, úgy ez az ellenzéki politikai aktivistákra is igaz

- tette hozzá.

Gulyás szerint éppen ezért az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy néhány tucat anarchista, karácsony- és keresztyéngyűlölő aktivistájuk attól sem riad vissza, hogy erőszakot alkalmazzon a rendőrökkel szemben. A miniszter szerint ez

súlyos bűncselekmény, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és csoportos garázdaság.

A Fidesz még 2006-ban, az államcsődhöz vezető szocialista hazugságkormányzás idején is elítélte az erőszakot, és arra hívta fel a tüntetőket, hogy csak alkotmányos keretek között, békésen és jogszerűen gyakorolják a gyülekezési jogukat - emlékeztetett Gulyás, aki kifogásolta, hogy a napokban ellenzéki politikusok füstbombával dobáltak meg rendőröket,

az ellenzék pedig legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot.