Így provokálta a rendőröket Mohácsi Márk, akit a Soros-blog áldozatnak hazudott - videó

Vágólapra másolva!
A 888 újságírója, Oláh Gellért tette közzé azt a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a 444 által drámaian előadott, de eléggé gyenge lábakon álló rablómeséje, amely szerint az ártatlan forradalmár Mohácsi Márkot a rendőrök megbilincselték, bezárták, fojtogatták és ütlegelték, stb., stb., enyhén szólva eléggé megkérdőjeleződik. Sőt, egyértelmű: Mohácsi Márk, aki saját bevallása szerint megrongált egy rendőrautót (gördeszkájával letörte a tükrét), provokálta és rágalmazta a rendőröket, és Soros blogja álhírgyárhoz méltóan mindezt közzé is tette. Nos, Oláh Gellért videóján az is jól látszik, hogy a Soros-blog újdonsült mártír forradalmára, Mohácsi Márk gördeszkával a kezében, szándékosan hergeli és provokálja a rendőröket, szándékosan a rendőrautó elé áll. Majd nem sokkal később kiabál az egyik rendőrnek szemtől szemben, hogy "Gyere bazdmeg, gyere, gyere!", és közben a kezében a gördeszkájával hadonászik. Amelyikkel ugye letörte a rendőrautó tükrét.
Vágólapra másolva!

Íme a videó:

Korábban már beszámoltunk róla, hogy ő volt az a srác, akiből mártírt csinált a 444. A Soros-blog drámai cikkben számolt be róla, hogy egy szegény, "forradalmár" srácot, aki amúgy csak úgy letörte egy rendőrautó tükrét – amit maga is elismer -, a gonosz rendőrség megbilincselte és betette a rendőrautóba, ahol elmondása szerint az egyik egyenruhás fojtogatta és ütlegelte.

A"bántalmazásról" sajnos nem készült hangfelvétel, viszont arról, ahogy Mohácsi továbbra is vígan provokálja a "nagy verést" követően a vele szemben intézkedő rendőröket, arról igen.

Erről a 444 megírta, hogy a mártírnak kikiáltott fiatalember hátrabilincselt kézzel(!!) kiszedte a zsebéből a telefonját, és azzal elindította a hangfelvételt. Életszerű nem?

Mohácsi Márk félmeztelenül tombol, ekkor épp gördeszka nélkül - másfél éve, a Soros-egyetem tüntetésen, a független-objektív Kálmán Olga műsorában Forrás: Felhasználó

Szóval először provokálta a rendőröket, majd hátrabilincselt kézzel bekapcsolta a hangfelvételt a telefonján, de csak miután összevissza verték és fojtogatták a rendőrök, mert akkor lett akkora mozgástere.

Hmm, értjük.

A videót közzétevő Oláh Gellért meg is jegyzi: