Nem szavazta meg az ellenzék az otthonápolási díj emelését és a devizahitelesek megsegítését

Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselők a Himnuszt éneklik az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Miközben az ellenzéki képviselők síppal, dobbal, konfettivel tiltakoztak, az Országgyűlésben a magyar emberek számára fontos törvényeket fogadtak el. Az ellenzék ezekből persze semmit sem támogatott. Ezen nem kell meglepődni, a mai ellenzék nem támogatta a rezsicsökkentést, a kerítés felépítését, sem az ország közjogi megvédését a migrációtól.
Vágólapra másolva!

Az ellenzék korábban hónapokig kampányolt azzal, hogy az otthonápolási díjakat emelni kell. Most, hogy eljött a szavazás ideje,

a balliberális és jobbikos képviselők nem támogatták, hogy január elsejétől 15 százalékkal emelkedjen a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolók ápolási díja.

Az Országgyűlés komoly segítséget kínált fel a devizahiteleseknek: lehetővé tették, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők. Pontosabban csak a Fidesz és a KDNP frakciója, az ellenzék ugyanis éppen videózással és konfettizéssel volt elfoglalva. Volner János volt az egyetlen, aki nem kormánypártiként megszavazta a fontos előterjesztést - ezt a 888.hu vette észre.

Jobbikos blöff

A Ház döntése nyomán az állam az érintetteknek felajánlja az egyösszegű visszavásárlást, amelynek során a vételárat csökkentik a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összegével, miközben kamatot nem számítanak fel, sőt további kedvezményre is lehetőség nyílik a bérlő igényére. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

Totálisan hülyét csináltak magukból Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A dolog érdekessége, hogy a nyíltan antiszemita Jobbik az elmúlt hónapokban beleállt a kérdésbe, és igyekeztek úgy tenni, mintha a hitelkárosultak ügyét felkarolták volna. Szerdán azonban világossá vált, hogy ez csak egy politikai blöff volt.

Ellenzék a homeopátia mögött

A homeopátia a sarlatánok legkedveltebb módszere, hogy áldozataikat kiforgassák a pénzükből. Az ezzel visszaélő kuruzslók ellen hozott szabályozást az Országgyűlés. Eszerint a homeopátiás gyógyszer ajánlása esetén részletes írásos tájékoztatást kell a beteg rendelkezésére bocsátani, ennek elmaradása pedig szabálysértésnek minősül - döntött az Országgyűlés. Ezt sem szavazta meg az ellenzék, pedig az egyik legnagyobb homeopátiás szerek elleni harcos, a DK-s Vágó István. Kíváncsian várjuk, hogyan magyarázza meg pártja politikáját.

Módosul a büntető törvénykönyv is:

a gyógyszer kikerül az egészségügyi termék fogalmi köréből, és egy új tényállásban rendelkeznek a gyógyszerhamisítás szankcionálásáról.

Végül 130 szavazattal elfogadta a kormánypárti többség.