Egyszerű technikai obstrukcióként kezelik a kormánypártok a parlament működésének megzavarását

Vágólapra másolva!
Az ellenzék szabotálni próbálja a Parlament munkáját, ezért rengeteg, 2800 módosítót nyújtott be a munkaidőkeret-emelést taglaló vitába. Úgy tudjuk, hogy a kekeckedő, teljesen értelmetlen módosítókra számított a Fidesz-KDNP, így az ellenzéki akció gyakorlatilag értelmetlen.
Vágólapra másolva!

Ma tartják a parlamentben a munkaidőkeret-emelésről szóló vitát.

Az ellenzéki frakciók parlamenti obstrukciót terveztek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt, azaz addig próbálják húzni a vitát, ameddig lehetséges. Ez azt jelenti, hogy rengeteg módosítót nyújtottak be.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezető hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón közölte, az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjéhez közérdekből, kiemelten nemzetstratégiai célból – 2800 módosító indítványt nyújtanak be ellenzékiek közösen, amelyekről külön-külön kell majd szavaznia a parlamentnek.

Ez azt jelenti, hogy az ellenzék megpróbálja ellehetetleníteni a parlament munkáját.

Nem jön be a trükk

Azonban az akció nem érte meglepetésként a Fideszt, és a parlament normális működésének megzavarására hivatkozva, amit az Alkotmánybíróság határozatai rögzítenek, kezelni fogják.

A benyújtott indítványok kekeckedő jellegűek, hiszen nagyobbrészt sorrendcserére irányulnak. Ez is alap arra, hogy a kormánypártok egyszerűen technikai obstrukciónak tekintsék.

A hivatalos indoklás szerint:

A véleménynyilvánítás szabadságának a parlamentben való gyakorlása a 10. Cikk (2) bekezdésében hivatkozott „kötelezettséggel és felelősséggel” jár a parlament hatékony működésének biztosítása érdekében.

E rendelkezés alapján a parlamenteknek jogukban áll cselekedni, amikor tagjaik a törvényhozás szokásos működésének rendjét megzavaró magatartást tanúsítanak.

Az Alkotmánybíróság határozata szerint a parlamentben folytatott viták szabadsága alapvető fontosságú a demokratikus társadalmakban,

e szabadság nem korlátlan természetű.

Ennek értelmében egy szavazással döntenek az MSZP összes indítványáról.

Az idézett ítéletet a Nagykamara hozta a „Karácsony és Társai kontra Magyar Állam” ügyében 2016. május 17-én.