Románia figyelmen kívül hagyta a száz éve kinyilvánított kisebbségi jogokat

magyar-székely zászló
Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018 május 20-án. A zarándokok előző nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban száz éve tett ígéretek betartását kéri a román centenárium napján kiadott közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt. Néhány napja ugyanerre hívta fel a figyelmet Novák Csaba Maros megyei RMDSZ-es szenátor is a román Parlamentben tartott emlékülésen.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott szombati nyilatkozatban az EMNP országos elnöksége kinyilvánította: a párt tiszteletben tartja a románság nemzeti ünnepét, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy

az erdélyi magyar közösség száz éve állandó asszimilációs nyomásnak van kitéve, folyamatos támadások érik, és a központosított bukaresti hatalom másodrendű polgárokként kezeli az erdélyi magyarokat.

Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018. május 20-án. A zarándokok előző nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt Forrás: MTI/Mohai Balázs

Az EMNP megállapította:

A megígért „teljes nemzeti szabadság” a párt szerint mindmáig vágyálom, Románia nem tartja tiszteletben a magyarok önrendelkezéshez való jogát.

A megígért „saját nyelven biztosított oktatás” csorbulását a párt szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) esete bizonyítja.

Marosvásárhely, 2013. szeptember 30. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Forrás: MTI/Boda L. Gergely

A megígért „közigazgatás és ítélkezés az illető néphez tartozó személyek által” elve a párt értelmezése szerint az önrendelkezés elvét rögzíti.

A román állam azonban nem hajlandó ezekről érdemi párbeszédet folytatni, s helyette ellenségképet gyárt az autonómiát követelő tömegekből.

A gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára” elv a párt szerint szintén nem teljesült.

Az EMNP ezt azzal példázza, hogy a kommunista diktatúra által államosított egyházi javakat a mai napig nem szolgáltatta vissza az állam, és a már visszaszolgáltatottakat ismét az államosítás fenyegeti.

Nem kérünk mást, csak ennyit: a százéves ország tartsa be végre százéves ígéreteit!” – áll az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) centenáriumi nyilatkozatában.

RMDSZ-es szenátor is felszólalt a gyulafehérvári nyilatkozatban biztosított kisebbségi jogok miatt

Néhány napja Novák Csaba Maros megyei szenátor is felszólalt a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt kisebbségi jogok érdekében a román parlament ünnepi ülésén, és azt mondta:

A székelyek menete 2013-ban. Zászlójuk péntektől a csíkszeredai megyeházán lobog Forrás: MTI/Beliczay László

Véleménye alapján ezért a romániai magyarok nem szemlélhetik ugyanúgy a centenáriumot, mint a román többség, hiszen

amit a románok a nemzeti törekvések beteljesüléseként élnek meg, arra a magyarok veszteségként emlékeznek.

– mutatott rá az RMDSZ politikusa.