Nyugaton erősödik az antiszemitizmus a migránsok miatt

Vágólapra másolva!
Magyarországon biztonságban gyakorolhatja vallását minden felekezet, így a zsidó közösség tagjai is, nem úgy, mint több nyugat-európai országban, amelyekben a migráció hatására erősödött az antiszemitizmus – mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség ferrarai plenáris ülésén, amely csütörtökön ért véget.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szervezetnek 2015-ben magyar elnöksége volt Takács Szabolcs elnökletével, az idén a tisztség Olaszországé, amely második alkalommal rendezett együttes ülést. A konferencia háromnapos volt, amelyen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is.

Takács Szabolcs, a magyar küldöttség vezetője az MTI-nek telefonon elmondta, hogy

a szervezet ülésének egyik kiemelt témája az Európában egyre erősödő és aggasztó antiszemitizmus volt.

Az államtitkár felszólalásában rámutatott arra, hogy a jelenséget vizsgálni kell, mivel erőszakos, egyes esetekben halállal végződő cselekményekben is megnyilvánul, súlyos társadalmi, morális és biztonsági probléma. Kifejtette, hogy új típusú antiszemitizmusról van szó, amely egyrészt Izrael ellenességhez köthető, anticionista és szélsőbaloldali, anarchista csoportokra jellemző,

másrészt megjelent a radikális iszlámmal összefüggő antiszemitizmus is, amelyet nem lehet az illegális migrációtól függetlennek nyilvánítani.

Az államtitkár hozzászólásában bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásával a budapesti központú Tett és Védelem alapítvány létrehozott egy európai szintű szervezetet, amely az erősödő antiszemitizmus elleni fellépéshez nyújthat hatékony segítséget.

A szervezet vizsgálni fogja rendszeresen az Európai Unió összes tagállamában az antiszemitizmus intenzitását.

Takács Szabolcs arra kérte a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség tagállamait, hogy működjenek együtt a megfigyelő szervezettel, amelyet

a magyar kormány 2019-től évente 1,5 millió euróval fog támogatni.

A szervezetnek lesz Brüsszelben is egy irodája, és együttműködik majd az Európai Zsidó Szervezettel.

Takács Szabolcs elmondta még, hogy az ülés napirendjén szerepelt a budapesti Sorsok Háza múzeumnak a jövője is, ő pedig tájékoztatta a résztvevőket, hogy a magyar fővárosban már csaknem két évtizede működik holokauszt múzeum és emlékközpont a magyar kormány támogatásával. Ennél fogva

nincs ok a sietségre a Sorsok Házának megnyitásával, amíg nincs körülötte béke

– mondta Takács Szabolcs a résztvevőknek, türelmüket kérve az ügyben. Hozzátette, ha majd lesz koncepció a múzeum tartalmát illetően, akkor azt meg lehet beszélni, viszont azt kérte a résztvevőktől, hogy addig ne bíráljanak olyan koncepciót, amelynek tartalmát nem ismerik, hiszen még nem is létezik.