Brüsszel továbbra is gyártja a migránspárti tervezeteket

Halász János beszél frakcióülés Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője.
Vágólapra másolva!
Brüsszel gőzerővel gyártja az újabbnál újabb migránspárti javaslatokat: mindenáron át akarja erőltetni a migránsvízum ügyét, és nemcsak a határvédelmet akarja elvenni a tagállamoktól, hanem most már dönteni akar a menekültügyi eljárásokról is – mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője újságíróknak szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

Halász elmondta: a javaslatokat az Európai Parlament szélsőségesen bevándorláspárti belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) tette.

Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői viszont a bevándorlást erőltető javaslatokat elutasítják, de a politikus szerint a legfőbb védelem az lehet Európa számára, ha

A brüsszeli migránsügynökségről szóló javaslat ugyanis azt jelentené, Brüsszel felülbírálhatná egy tagállam döntését arról, hogy kit enged be, és kit nem. A mostani brüsszeli vezetés minden egyes lépése arról szól, hogy még több migránst engedjenek be Európába, és még több hatalmat akarnak maguknak – jelentette ki Halász hozzátéve: úgy van ez, ahogy az a Soros-tervben le lett írva.
A nagyobbik kormánypárti politikus szerint a tempóból az is látszik, hogy még az EP-választás előtt tető alá akarják hozni ezeket a javaslatokat, bebetonozva a bevándorláspárti mechanizmust az EU működésébe.