A magyar kormány családtámogatási rendszere listavezető Európában

baba család Férfiak, akik egyik pillanatról a másikra apákká válnak
Vágólapra másolva!
Magyarország az élen jár a családtámogatás terén Európában, köszönhetően annak, hogy a magyar kormány 2010 óta folyamatosan segíti a fiatalok gyerekvállalását és otthonteremtését.
Vágólapra másolva!

Magyarország célja, hogy a családalapítás előtt álló fiatalok olyan támogatásokat kapjanak az otthonteremtéshez, a gyerekneveléshez vagy a bölcsődei ellátáson keresztül a gyerekfelügyelethez, melyek segítik őket abban, hogy bátran igent tudjanak mondani a gyerekvállalásra – közölte Beneda Attila, a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár Brüsszelben kedden.

Forrás: Shutterstock

Beneda Attila az Egy családbarátabb Európa felé címmel az Európai Parlamentben rendezett konferencián kifejtette, Magyarországon 2018 a Családok Éve, melyről "így az év végéhez közeledve elmondhatjuk, igyekeztünk még inkább középpontba helyezni a családi értékeket, még több támogatást adni a magyar családoknak".

– emelte ki a helyettes államtitkár.